Az oldal folyamatos frissítés alatt áll.

PROGRAMOK

PÁLFERIS NYÁRI TÁBOR

2014 – Sátoraljaújhely

Tölts velünk egy fergeteges hetet nyáron!

(Június 30 – július 6)

Minőségi programok, szórakozás és elmélyülés a pálferis közösséggel panorámás táborhelyen ősfenyves közepében. Témánk: határ és határtalanság.

Határainkat védő várak ölelésében előadások és kiscsoportos beszélgetések világítanak rá saját határaidra, melyek közül egyeseket huncutul át is lépünk majd.

   

ELŐTÁBOROK: június 30 és július 2 között.

Sportkedvelőknek javasoljuk a biciklis, gyalogos, evezős előtábort, pörgős lábúaknak a táncos előtábort, elmélyülni vágyóknak az önismereti és lelkigyakorlatos előtábort.

   

NAGYTÁBOR: július 2-6 között bodrogi evezéssel és fürdőzéssel, sárospataki vetélkedővel, zempléni túrával, füzéri várlátogatással, kassai városnézéssel, helyi programokkal (sport, kalandpark, játékok, tábori pancsolás, alternatív programok) és kifulladásig tartó bulikkal.

   

JELENTKEZZ MOST!

Részletek és regisztráció itt

 

Ferences kirándulás Börzsönytől Selmecig május 1-4

Kirándulás az Országúti Ferenceseknél a május elsejei hosszú hétvégén május 1-4. között.
Túrázás a Börzsönyben és a Felvidéken. Városnézés Selmecbánya óvárosában + bányamúzeum, Ipolyság múzeum.
Részvételi díj: 18.500 ft (tehát több mint ami a plakáton van!) + 36 EUR. Ha legalább 40 fő jelentkezik, akkor 2.500ft lejön az árból!
Ha kérdésed van: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Befizetési határidő nagyon szigorúan: április 18. A margit körúti plébánia irodában vagy a sekrestyében Rókus testvérnél.

 

 
Lelkes csütörtök: Határaink átlépése

 

Áprillis 3-án csütörtökön 17:30-20:30 a Ward Mária Gimnáziumban csúcs témával és csúcs előadóval érkezik a Lelkes csütörtök, szóval most különösen érdemes lesz eljönni és elhívni minket nem ismerőket. Áprilisi előadónknak voltak a Lelkes napok táborokban mindig a legnépesebbek a műhelyei: ő Újlaki Marci.
Téma: határaink átlépése.
Részletek:  https://www.facebook.com/#!/events/566327233474878/
Amire számíthatsz egy 3 órás Lelkes csütörtökön: dicsőítés, tanítás, előtte és utána beszélgetés, nass; van amikor közbenjáró imaszolgálattal is találkozhatsz.

 

 
Locsolóbuli fiataloknak húsvéthétfőn

 

Sziasztok! Április 21-ig túl lesztek egy fogadalmakkal teli, lelki megújulásra alkalmas nagyböjtön. Hogy ne csak a lélek, hanem a test is megújuljon, s hogy ne csak a böjt, hanem az azt követő ünneplés is nagy legyen, gyertek el április 21.-én (Húsvét hétfőn) a következő Agapéra a már jól bevált Fáklya klubba. Az Agapék célja a Budapesti huszonéves keresztény fiatalok közösségének egyben tartása, s építése. Belépés csak 18 éven felülieknek! A hivatalos Facebook meghívót az alábbi linken érhetitek el: (Kérjük, hogy a szervezés megkönnyítése érdekében jelezzetek vissza!) https://www.facebook.com/events/687296734690732/?fref=ts  Köszönjük

 

Nagyböjti lelkigyakorlat a ferenceseknél április 3-4-5
Lelkigyakorlat

Nagyböjti lelkigyakorlatot tartunk április 3-án, 4-én és 5-én az esti 6-os szentmise keretében. A szentbeszédeket Papp Miklós görögkatolikus atya, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola erkölcsteológia professzora, háromgyermekes édesapa tartja. Témái: Szerethet-e mást az, aki önmagát nem szereti? – az önértékelés fontossága a kapcsolatokban, Betegek ápolása és haldoklók kísérése a családban, Erőforrások a családban.

A lelkigyakorlat egyben felkészülés a betegek szentségének vételére, melyet március 5-án, este 6-kor lehet felvenni. A szentség felvételéhez feltétel a szentgyónás. Kérjük, hogy a szent kenet felvételére jelentkezők töltsenek ki jelentkezési lapot, melyet a portán lehet kérni. A lelkigyakorlatot fontos nagyböjti felkészülésnek szánjuk, nagy szeretettel várjuk a kedves testvéreket!

Országúti Ferences Plébánia, 1024 Budapest, Margit körút 23.

Ferences kirándulás Börzsönytől Selmecig május 1-4
Plébániai kirándulás
Cím: Ferences Selmec, Börzsönytől Selmecig
Időpont: 2014. május 1-4.
Részvételi díj: 14000-16000 ft + 36 euro, mely tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, meleg éttermi vacsora
Utazás: külön busszal
Szállás: hangulatos kúriákban
Program: túrázás, várak, kilátók, múzeum látogatás, Selmecbánya városnézés, táncház
Érdeklődés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

“Család és karrier?” Előadássorozat.
http://haromkiralyfi.hu/eloadasok/

CSALÁD ÉS KARRIER?

Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest
Március 10-én: Simonyi előadó, Budapest 1089, Korányi Sándor u. 2/A
(I. sz. Belgyógyászati Klinika)
(Április 7-én és május 5-én: Díszterem, Budapest 1089, Nagyvárad tér 4.)
2014. március 10. – Első alkalom

17:30 Böjte Csaba
A szeretet útja
18:45 Almási Kitti
Párválasztás az önismeret és önértékelés tükrében

2014. április 7. – Második alkalom
18:00 Andrek Andrea – Léder László
A családalapítás alapjai: új-Anyák, új-Apák és újszülöttek
19:30 Pál Ferenc
Érett és éretlen szerelem – Társkapcsolati hiedelmek

 2014. május 5. – Harmadik alkalom
18:00 Kozma-Vizkeleti Dániel
Sikeres és/vagy családcentrikus?
19:30 Bagdy Emőke
Miért a család?
 
Jelentkezés: http://haromkiralyfi.hu/csalad-es-karrier-regisztracio.html

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

 

Ifjúsági Ferences Filmklub március 10-én
Szeretettel hívunk az Ifjúsági Ferences Filmklubba, 2014. március 10-én, a II. kerület Fekete Sas utca 5. szám alá, ahol Roman Polanski a Halál és lányka című filmjét vetítjük. A szokásos teaházzal várunk!  

Játékbarlang március 22-én
Vidám, teaházzal egybekötött társasjáték est 25 és 45 év közöttieknek, ahol önfeledten kikapcsolódhatsz, és barátságokra is szert tehetsz!

Időpont: 2014. március 22. szombat 17-21 óráig
Helyszín: II. ker. Fekete Sas u. 5.
Sütit hozz, a teát mi adjuk!

 

2014. FEBRUÁR 22.
BUDAI FERENCES PLÉBÁNIÁK FARSANGI BÁLJA

Kedves Testvérek!

Mindenekelőtt szeretetben és áldásban gazdag új évet kívánok nektek a margit körúti ifjúsági közösség nevében!

farsang2014Kiemelt hirdetésünk (a mellékelt plakátokon is), hogy február 22-én lesz a budai ferences plébániák farsangi bálja a Móricz gimiben. Elővételes jegyek a pasaréti és margit körúti plébániákon kedvezményes áron már kaphatók.
A bál előkészületeihez egy apró segítségre lenne még (igen nagy) szükségünk. A gyermek blokkot szeretnénk kreatív foglalkozásokkal feldobni. A következő mesterségek művelőit keressük: arcfestés, gyurmázás, kifestőzés, lufihajtogatás. Részletekkel kapcsolatban direktben adok bővebb információkat. Minden ötletet, ajánlást hálásan veszünk!

 

Kedves leendő segítőnk!
Mint mindig, most is nagy szükségünk van a te segítségedre is!
Ezen a linken regisztrálhatsz:  https://docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AhaLGzEdtyLIdHVxelA4QnNOdm94UFB6LUNYNS0tRVE&usp=sharing

Kérjük csak akkor jelentkezz, ha emberi számítás szerint (vagyis törött láb, hirtelen külföldi munka, stb leszámítva) legalább 99%-os biztonsággal azt gondolod hogy valóban ott tudsz majd lenni. Ha csak olyan időszakban tudnál jönni amikor nincs szabad pozíció, iratkozz fel tartaléknak. Ha végül nem jut neked munka, akkor is elővételes áron biztosítunk neked belépést.
A segítőknek legalább két órányi közreműködés esetén természetesen nem kell jegyet venni és adunk egy 200 ft-os étkezési jegyet is. 1 órányi munka esetén félárú belépőt kell váltani. Éjfél utáni időszakban viszont csak egy óra munkát kérünk.

Egy kis magyarázat a táblázathoz.

* az oszlopfőben látjátok az idő sávokat, ezt figyelmesen válaszd ki.
* a táblázat első 3 oszlopába írd a neved, telszámod és mail címed. Az utolsó két oszlopba írhatsz megjegyzést illetve a jelszót (sárga mezők). A jelszó arra szolgál hogy ha barátaiddal egy időpontban egy helyen szeretnétek lenni, akkor ebből fogom tudni.
* a halványszürke blokkba írd hogy mikor mivel szeretnél segíteni. A cellákban van egy legördülő opciós lista, ebből válogass.
* figyelj nagyon arra, hogy csak olyan helyre jelentkezz, ahol van még szabad pozíció! A táblázat tetején van egy piros-zöld mező. Itt láthatod hogy az adott időpontban és helyen hány szabad hely van még. Ha egy cella piros, az azt jelenti hogy ott már megvagyunk az adott funkcióval. Nem muszáj egyhuzamban dolgozni, kétszer egy órára is beírhatod magad.
* Ha nem maradt már hely egy adott időszakban, de azért tudsz jönni segíteni, akkor írd be hogy "tartalék".
* igyekszünk maximálisan figyelembe venni hogy milyen pozícióra jelentkeztél, de előfordulhat hogy pl beléptetés helyett ruhatárazni kell. Erről mindenképp értesítünk időben.
* az elején a pakolásra férfiak jelentkezésének örülnénk.
* telefonszámot és mail címet mindenkitől mindenképp kérünk, anélkül nem tudjuk figyelembe venni jelentkezésed.


További részletek:
Segítői körlevelet részletes tudnivalókkal február 19-én este küldünk majd ki. Sajnos volt már olyan hogy számítottunk valakire, aztán bocs, nem néztem meg a mailjeimet, azért nem is jöttem. Ilyenkor ez azt jelenti, hogy valaki másnak kell duplán triplán dolgoznia.
Amennyiben úgy jelentkeztél hogy még volt szabad hely egy adott posztra, akkor 99% hogy ott és akkor számítunk majd rád ahogy beírtad magad. Ezzel kapcsolatban nem lesz külön kommunikáció, egyszerűen csak gyere majd:-).
Késés: hogy is mondjam. Ha nem vagy biztos magadban hogy időben meg tudsz érkezni - akkor vagy egy későbbi időpontra jelentkezz, vagy inkább egyáltalán ne. Nem tervezünk sok tartalék emberrel akik hopp be tudnak ugrani a másik helyett. És az a legrosszabb amikor valaki tisztességgel ledolgozta az idejét aztán maradnia kell még egy órát. Legyünk tekintettel a másikra!


Neten az eseményről a következő helyeken találtok infót:
http://pasaret.ofm.hu/node/10

https://www.facebook.com/orszagutiferencesek

https://www.facebook.com/MargitkrtIfjusag?fref=ts

Ismerőseid is lássák hogy jössz, csatlakozz az eseményhez itt: https://www.facebook.com/events/1375898369337406/

 

2013. JÚLIUS-AUGUSZTUS
FERENCES KLUB
SZÜNET

Kedves Klubtagok!

Tegnap tartottuk utolsó hivatalos Klub alkalmunkat, mától nálunk is kitör a nyári szünet.
Ez úton szeretném mindannyiótoknak megköszönni, hogy együtt tölthettük ezt az évet, kívánok a Ferences Klub vezetősége nevében mindenkinek nagyon szép nyarat, valódi töltekezést Istenben és Szent Ferencben.
Isten áldjon Benneteket, augusztus végén/szeptember elején jelentkezünk a folytatással.

üdv.
Sümeghy Kata

 

2013. JÚNIUS 10. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klub Tagok!
Következő hétfőn Balogh László kispap esz a vendégünk, aki a Gender ideológia neves hazai szakértője. Előadása is erről fog szólni. A Gender röviden azt jelenti, hogy egyes liberális körök meg akarják szüntetni a férfi-nő különbséget, és arra helyezik a hangsúlyt, hogy a csecsemő semleges nemű, és, hogy ő majd később eldönti, hogy férfi lesz-e vagy nő. Egy rendkívül izgalmas téma, és sajnos hazánkban is egyre inkább terjed (az EU-ban pedig naponta szembesülnek ezzel). A következő években, évtizedekben sokat fogunk még erről hallani. Ha ezt még jobban meg szeretnéd ismerni, gyere el!

 

Szeretettel várunk!
fr. Pió

 

2013. JÚNIUS 3. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!

Következő alkalommal Simon András grafikusművész lesz a Ferences Klub vendége!
Bizonyára sokan ismeritek grafikáit, de hogy igazából mi hajtja őt belülről, melyik grafikái a számára legkedvesebbek, mióta rajzol és egyáltalán ki is ő valójában bizonyára kevesen tudjátok, ezért nagyon ajánljuk, hogy hétfőn eljöjjetek a Klubba.
Képei, kiadványai megvásárolhatók lesznek a Klubban, melyeket szívesen dedikál is.

Az este beszélgetős lesz, ezért azt szeretnénk kérni, hogy készüljünk 1-1 kérdéssel!

Szeretettel, a Ferences Klub Vezetősége nevében:
Sümeghy Kata

 

2013. MÁJUS 20.
NEM LESZ FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!

 

Jövő hétfőn este nem lesz Ferences Klub, mert pünkösdhétfő lesz. Alternatívaként meleg szívvel ajánlom az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye pünkösdi családi napját, melynek programját a mellékelt plakáton találjátok!
Két hét múlva rendkívüli alkalom lesz: filmet nézünk, melyről a jövőhéten részleteiben is beszámolok.
És végül, ha minden igaz újabb érdekes vendégünk lesz június elején!
A Ferences Klub vezetősége nevében szeretettel kívánok áldott Pünkösdöt:

 

Sümeghy Kata

 

2013. MÁJUS 6. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!
Szeretném hirdetni a következő hétfő programjait, mert két esemény is leend. Először a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón való önkéntes munkára való buzdításról fogunk hallani, ezután jön a rendkívüliség: a héten vásárolni fogunk a klubnak poharakat, tányérokat stb. ezeket kellene elmosogatni, illetve a Klubbot megtisztogatni.
Kérem, hogy minél többen vegyünk részt ezen a nemes cselekedeten, még akkor is, ha a nagyböjtnek és az adventnek is vége!

Köszönettel:
Sümeghy Kata

 

2013. ÁPRILIS 29. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!

Tudtátok, hogy a ferenceseknek Nagyszőlősön (Kárpátalja) milyen szuper missziójuk van? Ha nem, akkor gyertek el hétfőn a Ferences Klubba! Vendégünk fr Ban Zsolt Jónás házfőnök lesz!
(Azért szeretnék minél többeket buzdítani a részvételre, mert január óta szervezzük ezt az alkalmat. Nagyon szeretném, ha magasabb létszámmal megtisztelnénk az előadót.)
Köszönettel:
Sümeghy Kata

 

2013. ÁPRILIS 22. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!

Mi, férfiak és nők egyformák vagyunk? Vagy teljesen eltérünk egymástól? Mégis, hogyan lehet a különbözőséget megélni a párkapcsolatban, házasságban?
Ha érdekelnek a kérdésekre adott válaszok, gyere el a következő alkalommal, április 22-én a Klubba. Vendégünk Somogyiné Dr. Petik Krisztina lesz, a Sapientia Főiskola Pszichológia Tanszékének vezetője.
Mindenkit szeretettel várunk!

 

Pió testvér

 

 

2013. ÁPRILIS 15. 19:00
FERENCES KLUB

Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” (József Attila)

Sziasztok!                                                                                                             

A játék világa mindannyiunk számára ismerős világ; egyfajta meglepetést rejt magában, melyet elő lehet hozni és rá lehet csodálkozni.
Az együtt játszók közösséget alkotnak, jobban megismerik egymást és önmagukat.
Hétfő este egy olyan alkalomra várunk Téged, ahol kikapcsolódhatsz; helyet kap a játék, a közös beszélgetés és vidám hangulat.
Nagy szeretettel várunk 19 órától a Ferences Klubban!

Maresz

 GITÁROS MISÉK A KÖZELJÖVŐBEN

Üdvözlet a listatagoknak és minden jóakaratú embernek!
 A közeljövő gitáros miséi ahova mindenkit szeretettel várnak a helyi hívek, plébánosok és a zenekarok:

2013. áprlis 13. 17:30-tól Mór, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tornaterme (az Örvendező nap keretében);
2013. április 14-én 9:30 órakor Agárd, katolikus templom, (Agárd, Balatoni út); és ugyanezen napon
2013. április 14-én, 18:00 órakor Budai Kapucinusok (Budapest, I. Fő u. 32.);
2013. április 20-án 17:00 órakor Szent Sebestyén templom (Felsőváros), (Székesfehérvár, Móri u. 20.);
2013. április 28-án 10:00 órakor Magyarok Nagyasszonya plébánia (Öreghegy) Székesfehérvár, Budai u. 224.)
 
Üdvözlettel:
VGyBarna

2013. április 8. 19:00
FERENCES KLUB

 Kedves Klubtagok!
Következő alkalommal egy rendkívül érdekes és nagyon aktuális témával fogunk foglalkozni.
Előadónk Dr. Kertész-Bakos Ferenc lesz, előadásának címe: Tévtanítások a magyarságról. Szó lesz a meghamisított magyar történelemről, Arvisurákról, Jézus Krisztusról, a "pártus hercegről" és az újpogány vallási mozgalmakról.
Az újpogány vallási mozgalmakról különösen is hasznos hallanunk, hiszen terminusokat kölcsönöznek a keresztény vallásból.
A probléma akkor vált akuttá, amikor a bösztörpusztai Magyar Országos Gyűlésén különböző tanítók és magyarságkutatók nyíltan hirdetni kezdték "tanaikat" és nézeteiket.
Erre reagált 2009-ben a Magyar Püspöki Konferencia egy körlevélben, melyet itt lehet elolvasni.
+
Akik az utóbbi pár hétben voltak a Klubban észrevehették, hogy nem tudták használni a normális bejáratot. Sajnos ez így is fog maradni, ezért máshogyan kell megoldani a bejövetelt, mégpedig így: végig kell mennetek a templom melletti folyosón (bejárat a templom melletti fakapun) , mintha gyónni vagy a sekrestyébe mennétek. Ekkor rögtön jobbra kell fordulni. Itt, ha minden igaz már lesz fogadóember, aki eligazít titeket, de ha mégsem, akkor kicsit előre haladva meglátjátok a mosdós részt, ahonnan már ismeritek járást.
Megértéseteket köszönve mindenkit szeretettel várunk!

 

A Ferences Klub vezetősége nevében:
Sümeghy Kata

 

Bővebben a Ferences Klubról  
http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/

 

 2013. ÁPRILIS 1.
NEM LESZ FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!
Jövő hét hétfőn nem fogunk találkozni a klub keretek közt, de nem fog elmaradni sem ez az alkalom, hiszen mindenkit várunk a margit körúti ferencesek LOCSOLÓBÁLJÁRA.

Részletek:
Időpont: 2013 április 1. hétfő, 19 óra — 02:30
Helyszín: Tamás Alajos Közösségi Ház Bp. II. ker Rómer Flóris utca 4. (Mechwart liget)
Belépőjegyek elővételben és a helyszínen 21:00-ig 1.000Ft, utána 1.500Ft. Nappalis diákoknak 700Ft/1.200Ft. VIP jegy: 2.000Ft.
Elővételes jegyek a margit körúti ferences templom portáján kaphatók!

Program:
19.00 kapunyitás
19.30 SALSA party oktatással
21:00 Akrobatikus R&N bemutató
21.30 diszkó
Dj: Olé Bandi
02:30 Zárás

Bővebben: https://www.facebook.com/events/438429082902133/

Másik érdekesség: Lévai Anikóval töltött esténkről elkészült a beszámoló, melyet itt értek el: http://www.miniszterelnok.hu/anikocikk/jaszol_nem_csak_ferenceseknek
Mindenkit szeretettel várunk hétfőn a Margit körútra és áldott ünnepet kívánok a magam és a Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 

2013. MÁRCIUS 25. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!
Most hétfőn bepótoljuk a legutóbb elmaradt keresztutat. Viszont az időjárásra való tekintettel nem kint, hanem szokott helyünkön, a Szent Ferenc teremben fogjuk tartani. Este 7-kor kezdünk, ha lehet, egy kicsit előbb érkezzetek meg. Mivel a Kárpátia udvar felőli átjáró sajnos megszűnt, a templommal párhuzamos hosszú folyosón át tudtok bejönni (ami a gyóntatószoba felé vezet). A biztonság kedvéért valaki közülünk ott lesz. Erről később még részletesebben tájékoztatunk Benneteket.
Mécsest és gyertyát hozzatok, szükség lesz rá. A keresztút után csendesen hazamegyünk, nem lesz most közös vacsora.
Mindenkit szeretettel várunk!

Üdv: Pió testvér

 

2013. MÁRCIUS 25. 18:30
FERENCES FILMKLUB
 
Szeretettel hívunk és várunk Benneteket az Ifjúsági Ferences Filmklub 2013. március 25-én, hétfőn 18:30 kezdettel tartandó teaházzal egybekötött vetítésére a II. Fekete Sas utca 5. szám alatt, ahol A bátorság emberei című filmet vetítjük Nektek!
link a plakáthoz: http://hirek.szepe.net/wp-content/uploads/2013/03/ff-2013-0325.pdf

 

2013. MÁRCIUS 18. 19:00
FERENCES KLUB - GELLÉRTHEGY

Kedves Klubtagok!

Jövőhéten rendkívüli alkalom lesz, ugyanis nagyböjt lévén keresztutat fogunk járni méghozzá a Gellérthegyen!

Információk:

Idő: 2013. március 18. este 19. óra

Helyszín: Gyülekező: 8-as busz Sánc utcai buszmegállója. Ez a megálló a Ferenciek terétől számított második megálló. Azt is lehet választani, hogy 18,45-re eljössz a Klubba és onnan átmegyünk együtt a helyszínre. Térképet itt találsz! Maga a keresztút a Filozófusok kertjéhez vezető ösvényen és a kertben lesz!

Mit hozz magaddal?
Nyitott szívet! Najó egy mécsest/gyertyát is...

Hogy alakul az este?
-A keresztút XVI. Benedek emeritus pápa elmélkedésén alapul.
-Fáklyás lesz.
-Szabadon lehet hozzánk csatlakozni, szóval jöhet bárki.
-A keresztút után csendesen hazamegyünk, nem lesz most közös vacsora!
Reméljük sokatoknak megmozdult a szíve és eljöttök, hogy közösen imádkozva kísérjük Jézust az útján!
Szeretettel, a Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 

2013. MÁRCIUS 11. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!

Következő Klubesténket ismét a psziché, lelkiség témaköréhez rendeltük.
Jövő hétfőn Lukács János jezsuita szerzetes segítségével arra keressük a választ, hogy miért is ajánlott minden keresztény számára, hogy legyen egy lelkivezetője, ill. lelkikísérője (fogalmak tisztázása hétfőn). Sőt egyáltalán miért jobb, ha a keresztény embernek inkább lelkikísérője van, mint pszichológusa? Miben tud segíteni ő? Ki lehet lelkikísérő?
Nagyon remélem, hogy a téma minél több ember érdeklődését felkeltette és hasonlóan a múlthéthez, most nagyon sokan leszünk!
"A lelkivezetés egész célja az, hogy behatoljon egy ember életének a felszíne alá, eljusson a világ felé mutatott konvencionális gesztusainak és viselkedésének kulisszái mögé, és felszínre hozza belső szabadságát, legbensőbb igazságát, vagyis azt, amit krisztushasonlóságnak hívunk a lelkében." Thomas Merton: A lelkivezetés és elmélkedés c. könyvéből
A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata


2013. ÁPRILIS 1. 19:00
OCSOLÓBÁL A TAMÁS ALAJOSBAN

Kedves leendő segítőnk!

Április elsején - Húsvéthétfőn - immáron a kb 6. mustkóstoló bulit szervezzük a Tamásalajosban. A jól bevált hagyományokat megtartva, most is önszerveződő alapon, önkéntes szervezők segítségével.
Jelentkezz tehát!
De csak akkor, ha emberi számítás szerint (vagyis törött láb, hirtelen külföldi munka, stb) leszámítva legalább 99%os biztonsággal azt gondolod hogy valóban ott tudsz majd lenni. Ha ebben most még nem vagy biztos, akkor inkább iratkozz fel a tartalékok közé, s a legrosszabb esetben elővételes áron biztosítjuk majd neked a belépést. (Jegyek elővételben és a helyszínen 21:00-ig 1.000Ft, utána 1.500Ft. Nappalis diákoknak 700Ft/1.200Ft. VIP jegy: 2.000Ft. Elővételes jegyek jövő hétfőtől a margit körúti ferences templom portáján)

Program:
7kor kapunyitás
1/2 8-tól salsa oktatás
kb 9-kor egy akrobatikus rock csapat fellépése
kb 9:30-tól indul a dizsi
02:30: vége :-(

jelentkezésed a linkre kattintva teheted meg:
https://docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AhaLGzEdtyLIdExuWDJuS0hnaWJIY2pOSlpYdjBFTWc&usp=sharing

Egy kis magyarázat.
* Az oszlopfőben látjátok az idő sávokat. A legelején van fél órás blokk is, a legutolsó pedig másfél órás (olyankor azért már elég lájtos a meló általában). Minimálisan legalább két órányi segítséget kérünk, éjféltől 1-ig elég ha csak 1 órát vállalsz, 1től pedig egy másfél órás blokkot lehet választani. A segítők ingyenesen vehetnek részt a buli egyéb részében is, és jár ingyenes szendvics és kedvezményes ital bón is.
* a táblázat első 3 oszlopába írd a neved, telszámod és mail címed. Az utolsó két oszlopba írhatod esetleges kommentedet illetve a jelszót (sárga mezők). Ez arra szolgál h ha pl két ember mindenképp egy időpontban egy helyen szeretne lenni, akkor ebből fogom tudni.
* a halványszürke blokkba írd h mivel mikor szeretnél segíteni. Kérem pontosan ezeket:
porta
pult
konyha
pakolás
tatalék
egy kis legördülő menü egyébként segíteni is fog ebben amikor a cellában írsz. Klikk a cellára, mellette feljön egy fülecske és válassz. Mást nem is hagy beírni.
* figyelj nagyon kérem arra, hogy csak olyan helyre jelentkezz, ahol van is szabad pozíció még! A táblázat tetején van egy piros-zöld mező. Itt láthatod hogy az adott időpontban és helyen hány szabad hely van még. Ha egy cella piros, az azt jelenti hogy ott már megvagyunk az adott funkccióval.
* Ha nem maradt már hely egy adott időszakban, de azért tudsz jönni segíteni, akkor írd be hogy "tartalék". Ezesetben mindenképp visszajelzünk majd neked.
* igyekszünk maximálisan figyelembe venni hogy milyen pozícióra jelentkeztél de előfordulhat hogy pl beléptetés helyett ruhatárazni kell. Erről mindenképp értesítünk időben.
* az elején pakolásra inkább férfiak jelentkezésének örülnénk.
* telefonszámot és mail címet mindenkitől mindeképp kérünk, anélkül nem tudjuk figyelembe venni jelentkezésed.

További részletek:
amennyiben úgy jelentkeztél hogy még volt szabad hely egy adott posztra, akkor 90% hogy akkor és ott számítunk majd rád. Ezzel kapcsolatban nem lesz külön kommunikáció. Viszont várhatóan nagypénteken kiküldünk majd egy végleges körlevelet (ebben lesznek a segítői tudnivalók is). Ha nem biztos hogy olvasol levelet ebben az időszakban, akkor kérem a megjegyzés rovatban ezt jelezd. Sajnos volt már olyan hogy számítottunk valakire, aztán jabocs, nem néztem meg a mailjeimet, azért nem is jöttem. Ilyenkor ez azt jelenti persze hogy valaki másnak kell duplán triplán dolgoznia. Sajnos azért nem tudjuk a végleges körlevelet hamarabb kiküldeni, mert mindig elég sok az utolsó perces variálás.
Késés: hogy is mondjam. Ha nem vagy biztos magadban, hogy legalább 20 perccel korábban meg tudsz érjezni - akkor inkább vagy egy későbbi időpontra jelentkezz, vagy egyáltalán ne. Nem tervezünk sok plusz emberrel akik hopp be tudnak ugrani a másik helyett. És az a legrosszabb amikor valaki tisztességgel ledolgozta az idejét aztán maradnia kell még egy órát. Legyünk tekintettel a másikra!
Senki ne feledje: a másnap nemcsak másnap:-) hanem munkanap is. Azért emelem ki már most, mert tavaly többen is kb aznap szóltak hogy húúú bocs, elfelejtettem, mégse tudok segíteni.

keresünk még továbbá embereket egyéb feladatokra is, jelentkezéseket levélben direktben nekem küldjétek:
* aki kocsival Dunakeszire el tud menni előtte csütrötökön és még aznap este kirakodná a tamásalajosban a sört (25 dobozos karton)
* aki a buli legvégén vagy másnap a megmaradt söröket (bár ez nem túl sanszos) összeszedné is visszavinné a nagykerbe
* aki el tud menni a Metroba nagybevásárolni
benzinköltséget természetesen fizetjük, de mondjuk ha a kocsival történne közben vmi kellemetlenség arra sajnos már nincs keretünk.

Az eseményt a Facebook-on itt találjátok: https://www.facebook.com/events/438429082902133/ Jenentkezzetek be itt is minél többen! (De ez nem helyettesíti a táblázatos jelentkezést!)

Ha kérdésetek lenne, zavarjatok nyugodtan!
Köszönöm előre is és áldott nagyböjtöt kívánok!

Pax, Attila

 

2013. MÁRCIUS 4. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!

Három dolgot szeretnék nektek hirdetni:
1. Holnap este Lévai Anikó lesz a Klub vendége, mindenkit buzdítok arra, hogy jöjjön el, mert sok hónap munkája ez a "találkozó".
(Ő többek között az Ökumenikus Segélyszervezet nagykövete. Előadása is erről fog szólni. Tevékenységéről a következő oldalon találtok információkat: http://www.miniszterelnok.hu/aniko )

A médiában sokat lehet hallani a különböző segélyszervezetekről, de azoknak a működését nem igazán ismerjük. Talán sokan emiatt sem nagyon mernek adományozni ezek részére. Anikó előadása bevezet minket a kulisszatitkokba.

2. Ürmös Tóninak és Didák testvérenek hála egy ideje él a Klubnak az a honlapcíme, amely a szóróanyagon is rajta van: klub.ferences.eu
Itt lehet nézelődni továbbra is, mi a heti mottó, mi történt a héten és ki lesz a következő előadó.

3. Holnap este 20,15-től a kapu zárva lesz, kopogjatok!

Mindenkinek áldott szép vasárnapot kívánok a Ferences Klub vezetősége nevében:
Sümeghy Kata

 

2013. FEBRUÁR 25. 19:00
FERENCES KLUB
 

image002.jpgKedves Klubtagok!

Jövőhéten Vereckei András művészettörténet szakos hallgató lesz a vendégünk!

Nagyon érdekes témával készül, ugyanis azt fogja bemutatni, hogy mi köze van Szent Ferencnek a portré kialakulásához!

Ugyanis a mai értelemben vett portré, mint az egyén pontos mása nem jöhetett volna létre Szent Ferenc nélkül! Ezt a különös, első látásra és hallásra elenyésző kapcsolatot, a portré fejlődésének részletes vizsgálatakor vehetjük csak észre, mely felvet több művészettörténeti és eszmetörténeti kérdést is, amikre a válasz ott van több, XIII. századi itáliai oltárképeken és miniatúrákon.

Szóval minden művészet iránt, Szent Ferenc iránt vagy András iránt érdeklődőt  szeretettel várunk! :-)

A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 

2013. FEBRUÁR 18. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Jövőhéten egy nagyon érdekes témával fogunk foglalkozni, mely igencsak kapcsolódik az idei hit évéhez, melyet tavaly októberben hirdetett meg XVI. Benedek pápa.
Vendégünk Drimmer László filmrendező lesz, akinek a Búzaszem című filmjét fogjuk megtekinteni. A filmet maga a rendező így jellemzi:
Bolondok vagy különcök? Netán nekik van igazuk? - Megismerünk egy fiatal házaspárt, akik sok gyereket szeretnének, ám első magzatgyermekük tíz hetes korában meghal. Elhatározzák, hogy eltemettetik. A kórház azonban nem akarja kiadni a pici holttestet, s az egyházi temetés is problémásnak látszik. Miközben kibontakozik előttünk a kálvária, amit a hivatalos szervekkel való küzdelmükben bejártak, megtudjuk, hogyan vélekednek a magzati életről - azzal az izgalmas kérdéssel szembesülünk, mikor is kezdődik tulajdonképpen az emberi élet. Megszólalnak a téma szerteágazó területeinek szakértői is. A film nem kerüli meg az abortusz-kérdés problémakörét sem. A házaspár megrázó és felemelő története tudomásunk szerint egyedülálló a magyar jog eddigi praxisában. A filmet vetítették a 2004-es Magyar Filmszemlén, 2005-ben pedig elnyerte a Vas megyei Filmfesztivál első díját.

 

A kritika pedig ezt fogalmazza meg:
"A film méltó a figyelmünkre. Egyébként is a magzati élet a mai magyar jogdogmatika botrányköve – fontos minden szöveg, film, ami erre a kérdésre összpontosítja a közfigyelmet.” (Borbély Zsolt Attila)
A film, amúgy számos szálon kapcsolódik a ferencességhez melyről bővebben tehát egy hét múlva mesél nekünk a rendező, Drimmer László!
Mindenkit szeretettel várunk!
A Ferences Klub vezetősége nevében:

 

Sümeghy Kata

 

2013. FEBRUÁR 11. 19:00
FERENCES KLUB
 
Sziasztok!

Hétfőn a Ferences Klubban egy igazi, ízig-vérig ferences témáról hallhattok.

Szent Ferencről sokat tudunk, főleg életrajzai alapján. Ezek sok igazságot rejtenek, de van benne legendás elem is. Vajon ez a kép megegyezik a művei alapján megismert Ferenccel?
Egyáltalán miről szólnak művei?
Meg lehet-e ismerni valakinek a hitét?
Milyen Ferenc hite és istenképe az írásai alapján?

Ezekre a kérdésekre ad majd választ Pió testvér a hétfő esti előadásban.
Szeretettel várunk mindenkit!

Maresz

 

2013. FEBRUÁR 4. 19:00
FERENCES KLUB

 Sziasztok! 

Következő hétfőn egy különleges alkalommal várunk a Ferences Klubban. Este 7 óra után a klub valóban felpezsdül: a kinti fagyos levegő után meleg fogadtatásra találhattok, és sok-sok játékra.

Ha szeretsz csapatban játszani, szereted a kvízeket, vagy inkább a logikai játékokat kedveled;
Ha szeretnél másokkal beszélgetni, miközben sok-sok darabból összetesztek egy képet;
Ha szeretnél új játékokat megismerni;
Vagy ha szeretnél másokkal eltölteni egy remek hétfő estét:

akkor gyere el hétfő este a Ferenciek terére!

Addig is ajánlom a követlező linket- érdemes belenézni!
http://www.gemklub.hu/cikk/572/aczel_zoli_pierrot

 

Mindenkit szeretettel várunk!

Maresz

 

2013. FEBRUÁR 2. 16:00 / 19.30
BUDAI FERENCES BÁL

Az Országúti (Margit krt.-i) és a Pasaréti ferences plébániák közös szervezésében idén is megrendezésre kerül a Budai Ferences Bál 2013. február 2-án, szombaton a Móricz Zsigmond Gimnáziumban.
- 16 órától családos és gyerekfarsang - jelmezbál, bábszínház, gyermekkoncert...
- 19.30-tól felnőttbál - megnyitó, nyitótánc, borkóstoló, teaház, zene, tánc, magyar táncház, tombola, "játékterem"...
Támogatói jegyek a pasaréti és a Margit körúti plébániák portáján elővételben már kaphatók (vagy a helyszínen felárral vásárolhatók).
Ízelítőül a tavalyi bál képei: https://picasaweb.google.com/111671233436155574717/BUDAIFERENCESBAL2012#slideshow/5708321025514158418


2013. JANUÁR 28. 19:00
FERENCES KLUB

Sziasztok!

Következő vendégünk Matsuzaki Diána Sayuri, a HírTV munkatársa lesz.
Előadása a televíziós hírszolgáltatás működéséről, a hírforrásokról és a hírek kezeléséről fog szólni.
A TV képernyőkön egészen gyakran lehet őt látni, mivel ő a HírTV Ázsia magazinjának szerkesztő-műsorvezetője.
Műsorai, köztük a legutóbbi, itt tekinthető meg: http://mno.hu/azsia

Mindenkit szeretettel várunk!

Pió testvér

2013. JANUÁR 05.
Túra (alapvetően a budai ferencesek szervezésében)

Találkozás: 2013. január 5., szombat 8:00 – 8:10 között a Batthyány tér HÉV megállóban.
Indulás: 8:18 (Pomázon 5 perc lesz átszállni és 10 percet még buszozunk).
Túra: 20 km, 7 óra, hegyes-völgyes terep, de nem kemény.
Visegrádra érkezés: 16:00
Budapest, Városkapuhoz érkezés: 17:35

Mit kell hozni:
- mindenki vegye meg magának a megfelelő jegyet Pomázig
- bakancs, réteges ruházat, eső dzseki
- kaja, pia
- fejlámpa.

Kiegészítő infó: szintemelkedést tekintve a túra nem számít kemény
túrának. Inkább a 20 km-t kell mindenkinek átgondolni, hogy ez sok-e.
Félúton rövidítési lehetőség van. Illetve nehezítésre is van
lehetőség, ha Dobogókőt is bevesszük az útvonalba.

Fontos lenne, hogy jelentkezéskor mindenki adja meg a telefon számát, ill. az email
címét! Ide írjatok kérem:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 2012. DECEMBER 31. 20:00
SZILVESZTERI BULI

Szilveszter a Tamás Alajos Közösségi Házban (II., Rómer Flóris u. 4.)
2012. december 31-én, este 8-tól hajnali 3-ig

Az Igen klub szervezésében.

Programok: sok zene, tánc (a zenét Márton Tamás szolgáltatja).

Csángó táncház. Tánctanítás: mambó, country.

Játékok, vetélkedők. Tombola. Ingyenes büfé.

Jegyár: 2000 Ft elővételben, 2500 Ft a helyszínen.

Ezen felül lányoknak egy tálca süti, fiúknak 2 liter üdítő.

Jegyelővétel Csákány Ritánál a 30/602-6056-os számon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, december 29-ig.

Az elővételi jegyeket a helyszínen lehet kifizetni és átvenni. Tényleg korlátozott a férőhely, mindenképp érdemes előre megvenni a jegyet!

http://hirek.szepe.net/2012/12/rendezveny/szilveszter-a-tamas-alajos-kozossegi-hazban

 

2012. DECEMBER 17. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!

A jövőheti előadást mindenkinek nagyon ajánlom, hiszen egy igazán jó témával fogunk foglalkozni, együtt gondolkodni így karácsony előtt s idén utoljára.

Mi a boldogság? Mitől leszek én boldog? Mi az én hivatásom? Hivatásom lehet "csak" annyi, hogy boldog legyek? Milyen útmutatásokat kaptam eddig erre?

Vendégünk Balog Márta nővér lesz a Nyolc Boldogság Közösségből, aki a napokban érkezett haza karácsonyi szünetre Rómából és első útjának egyike lesz a Ferences Klub, hiszen minden út a Ferences Klubba vezet! :-)

Várunk mindenkit szeretettel!

A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 

2012. DECEMBER 3. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!

Jövőhét hétfőn nem más lesz a Klub vendége, mint Barsi Balázs OFM!

Nagy gondban vagyok, hogy mit írjak róla, hiszen annyira ismert alakja ő Egyházunknak. Akik nem ismernék őt, azoknak csatolom a "honlapját": http://www.barsibalazs.hu/
Inkább arról írok, miről fog beszélni: adventről és talán arról is, hogy miért lényegesebb ünnep a karácsony, mint a húsvét, ha lehet egyáltalán ezeket rangsorolni!

Mindenkit szeretettel várunk!

A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata
 
Bővebben a Ferences Klubról
 
http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/

 

2012. NOVMBER 26. 18:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubtagok!

Jövő hét hétfőn nem a Ferenciek terén fogunk találkozni (jelzem, hogy CSAK a jövőhéten nem), hanem a Margit körúton (1024 Budapest, Margit körűt 23.) lévő Ferences templomban, ahol egy imádságos estre fogunk összegyűlni. Ahogyan már korábban láttátok -s ez ügyben is kértem a segítségeteket is- ezt az imaestet mi, azaz a Ferences Klub/Jászol közösség fogja szervezni.

Az imaest este hat órakor fog kezdődni szentmisével, melyet Berta Tibor tábori lelkész, volt ferences diák fog celebrálni, ezt követi hét órától az egy órás közös imádság, melyben lesz ének, buzdítás, tanúságtétel és egyéni ima.

Az imádságos rész után következik az agapé. Az agapéra, aki tud kérem hozzon enni és innivalót, melyet a szentmise előtt a  PORTÁN adjon le!

Csatolom a plakátot is, így meg tudtok hívni másokat is!

Szép hetet Nektek!

A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 

2012. NOVMBER 17. 16:00
Szeretettel hívunk következő
JÁTÉKBARLANG

25 és 40 év közöttieknek

 

programunkra!

 

Vidám, teaházzal egybekötött társasjáték est felnőtt gyerekeknek, ahol kipróbálhatod szerencsédet, önfeledten kikapcsolódhatsz és értékes barátságokra is szert tehetsz!

 

Sütit hozz, a teát mi adjuk!

 

Időpont:
2012.november  17. szombat / du.4. órától este 8 óráig

 

Helyszín: VÁLTOZÁS az eddigiekhez képest:
II. ker. Margit krt 23., 2 emeleti hittantermek

 

Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége

 

 
2012. NOVMBER 19. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!
 

Szeptember óta törekszünk arra, hogy minden hónapban legyen egy ferences, vagy ferencességhez valamilyen módon kötődő előadónk.
A novemberi ferences előadónk igazán ferences lesz, ugyanis az I. rendből érkezik és Várnai Jakabnak hívják. Remélem nem nagyon kell bemutatnom őt, de akinek esetleg első blikkre nem ugrik be, annak izenem, hogy jelenleg a Sapientia Hitt.Főiskola rektora, amúgy a fundamentális teológia szakembere.
Ami miatt erre az estére meghívtam az az, hogy 2003-2009 a Ferences Rend központi tanácsának tagja volt Rómában, ahol is  látott egyet s mást az Egyházról. Ezért előadásának nem is lehet más címe, mint az, hogy "Sokféleség a katolikus Egyházban" (de nem a felekezetiségről fog beszélni), a többi meglepetés!

 

Várunk szeretettel mindenkit!

 

A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

Bővebben a Ferences Klubról
http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/

 
2012. NOVMBER 12. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!

Jövő héten egy igazi híresség jön el hozzánk a Klubba! Vendégünk lesz Beliczai Balázs humorista, stand up comedyista és Dumaszínházista. :-)

Gondoltam válogatok nektek egy két szemelvényt rengeteg szereplése közül, de nem tudtam tipikusakat kiválasztani, így senkit nem befolyásolva, rábízom mindenkire a nézelődést.

Időnként Balázst fel lehet lelni a Margit körúti ferences templomban. Erről és sok másról kérdezném én, mert Balázs külön kérte, hogy ne kelljen monologizálnia, hanem legyenek kérdések. Szóval gondolkozzatok és hozzatok magatokkal kérdéseket és egy barátot/ismerőst is! :-)

Várunk szeretettel mindenkit!
A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 
Bővebben a Ferences Klubról
 
http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/

2012. OKTÓBER 29. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!

Most hétfőn már nem tartunk szünetet, szóval lesz klub!!

Ez alkalommal mozizni fogunk és a nagy sikerű Vadmagyarország c. filmet fogjuk megnézni!

"Egy rétisas család mindennapjai és egy fiatal vidra kalandjai - valahol a magyar mocsarak mélyén. Egész estés természetfilm Magyarország tájairól, állatvilágáról és természethez kötődő hagyományairól, látványos képekkel, szépséges zenével, Kulka János narrációjával.

A magyar-német koprodukcióban készült egyórás természetfilm lenyűgöző képi világával és sodró történetével méltón jeleníti meg Magyarország tájait, állatvilágát és természethez kötődő hagyományait. A négy évszakon átívelő, több mint húsz hazai helyszínen forgatott film évtizedek óta az első, hazánk vadvilágát átfogóan bemutató produkció."

És egy kis látható kedvcsináló: http://www.youtube.com/watch?v=RGWyilZPsxI

Aztán: sajnos nem tud eljönni a fim rendezője (Török Zoltán), mert éppen valahol a világban van, viszont kárpótolandóan csatolok egy vele készült interjút: http://www.youtube.com/watch?v=kXfDKyTpug8

Mindenkit szeretettel várunk, hozd el barátaidat is! ;-)


A Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 
Bővebben a Ferences Klubról
 
http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/

 

2012. OKTÓBER 22.
FERENCES KLUB
 
Ezen a hétfőn a klub az ünnepi hosszú hétvége miatt elmarad.

 
Bővebben a Ferences Klubról
 

 

 

2012. OKTÓBER 15. 19:00
FERENCES KLUB

Kedves Klubosok!


A következő hétfőn vendégünk, Dr. Kézdy Anikó pszichológus lesz. A vallásos megküzdésről fog nekünk beszélni. Doktorija részben ezt a témát tárgyalja az egyetemista korosztálynál.


Anikó jelenleg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pszichológiai tanszékének docense és tanít a Pázmányon is.
Szakmai életrajzát itt olvashatjátok: http://www.sapientia.hu/hu/foiskolank/oktato/32
Doktoriját pedig itt: http://phd.sote.hu/mwp/phd_live/vedes/export/kezdyaniko.d.pdf


Mindenkit szeretettel várunk!
Pió testvér

 
Bővebben a Ferences Klubról
 
http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/

 

2012. OKTÓBER 1. 19:00
FERENCES KLUB
 

Kedves Klubtagok!
 
Tudod-e merre található a földön a legnagyobb nyílású híd?
Tudod-e mi a közös a Golden Gate hídban és a Budapest Erzsébet hídban?
Tudtad-e, hogy a II. világháború előtt Budapestnek két lánchídja is volt?
Tudtad-e, hogy az Erzsébet hidat csupán 1000 tonna (100 darab zsiguli...) kábel tartja a helyén? 
 
Ha érdekelnek a függőhidak, azon belül is az Erzsébet híd, amelyen át ide juthatsz közénk, akkor jövő hétfőn feltétlen gyere el a Ferences Klubba.
 
Lesz sok kép, érdekes történet, és egy meglepetéssel is készülünk számotokra. Aki eljön hétfőn és megismerkedik virtuálisan a függőhidakkal, annak lehetősége lesz rákövetkező szombaton (október 6.) élőben is megtapasztalni mindazt, amiről hétfőn szó lesz. Ugyanis kirándulást szervezünk az Erzsébet hídra. Meg fogjuk kukkolni a híd lehorgonyzó-kamráját, belesünk a pilon (kapuzat) belsejébe, megnézzük közelről a hídsarukat és persze megismerjük az Erzsébet híd hídmesterét. 
 
Egy kis kedvcsináló:
http://www.youtube.com/watch?v=_JolaatfN_I (kicsit retro, de érdekes, pl. --> villamos az Erzsébet hídon)
 
Szép hetet kívánok nektek!
 
Kővári Ákos

Bővebben a Ferences Klubról


 

2012. SZEPTEMBER 24. 19:00
FERENCES KLUB
 
Kedves Klubtagok!

Soron következő hétfőn egy "abszolút" ferences előadót köszönhetünk körünkben: Komáromi János festőművészt, világi rendi ferencest. Számtalan dologról mesélhetne, pl. két ferences szerzetes fiáról, a festésről vagy a világi rendről. De most mégis egy speciális téma bemutatásához kértük fel őt, ami nem más mint az ÉLETVÉDELEM.


Nagyon bizakodom, hogy minél többen el tudtok jönni, hogy együtt gyarapodjunk lelkiekben és testiekben egyaránt! ;-)

Szeretettel, a Ferences Klub vezetősége nevében:

Sümeghy Kata

 
Bővebben a Ferences Klubról

 

 

2012. SZEPTEMBER 17. 19:00
FERENCES KLUB
 

Magos Zoltán mesterszakács 9 év Rómáról és természetesen a gasztronómiáról.

Ha szeretnétek megtudni kulisszatitkait ennek a római időszaknak, milyen étkek készültek a Vatikánnak például, akkor feltétlenül gyertek el most hétfőn a Klubba!

 

Gyertek és hívjatok másokat is!

 

Bővebben a Ferences Klubról

 

 

2012. SZEPTEMBER 10. 19:00
FERENCES KLUB
 
Meghívott előadónk Szvetelszky Zsuzsanna pletykakutató lesz! Csatolok egy kis hanganyagot róla: http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/szvetelszky-zsuzsanna-szocialpszichologus-pletykakutato.html Izgalmas lesz, gyertek!

 

Aztán: szeretnék beszámolni a változtatásokról, újításokról.

 

lett plakátunk és szórólapunk, amit bátran lehet továbbküldeni másoknak is (csatoltam) illetve, ha majd jöttök a klubba lehet hazavinni plébániára stb.

 

időpontok szigorúbb betartására törekedni fogunk, hogy mindenki időben hazaérhessen.
minden hónapban 4 téma lesz: ferences, lelki/önismereti/psziché, rendkívüli alkalom, "tanúságtétel"
nem csak pizza lesz, hanem lesz már a jól bevált kencék és spagetti.
az ár sajnos emelkedett: 400 Ft lesz imádság minden alkalmon lesz szervezett kiscsoport is!
Szeretettel, a Ferences Klub vezetősége nevében:

 

Sümeghy Kata



"EuroFraMe"
III. Európai Ferences Ifjúsági találkozó - Lengyelország, Szent Anna hegy: 2012. augusztus 27. és 31. Részletek és jelentkezés ITT


"FERBIT" Ferences Biciklitúra Erdélyben - 2012. július 18-23.
Részletek és jelentkezés ITT

  • 2012. JÚNIUS 24. 18:00
    GITÁROS SZENTMISE A KAPUCINUSOKNÁL

    Szervusztok,
    Holnap, azaz 2012. június 24-én este 18:00 órakor gitáros szentmise lesz Budán, a Fő utcában, a kapucinusoknál (a Batthyányi tér és az Alagút között félúton).

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    VGyBarna
  • 2012. JÚNIUS 11. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!

    Szeretettel várunk mindenkit most hétfőn is a Ferences Klubba! Ez alkalommal Fenyvesi László lesz a vendégünk, az ő életébe nyerhetünk egy kis betekintést!

    Két "leghíresebb" tulajdonsága, hogy ő a dinnyési Fertő őre, illetve most jelent meg az első könyve, melynek címe Lélekből jövő madár.

    A könyv fülszövegén ezt olvashatjuk: Szeretni csak szerelemmel érdemes. Valóban! Erre a szeretetre odaadott életre példa számunkra Laci, aki egy szívvel egy lélekkel szereti Istent, Családját, Hazáját és a Természetet!

    Igazi FERENCES előadásra számíthatunk! Gyertek minél többen!

    További kedvcsinálónak:
    http://www.youtube.com/watch?v=SMLGWCbL5B8

    http://www.nlcafe.hu/nlevszakok/20090606/fenyvesi_laszlo_a_dinnyesi_forto_ore_tanitoja_szolgaloja_szerelmese_/

    Szeretettel:

    Sümeghy Kata

    A klub honlapja: http://www.klub.ferencesek.hu
  • 2012. JÚNIUS 9. 19:00
    Nyárindító buli a Tamásalajosban


    Szeretettel várunk minden 18 és 40 év közötti fiatalt a Tamás Alajos Közösségi Házba (II.ker. Rómer Flóris u. 4,)

    19.00 kapunyitás
    19.30 – 21.30 Cha cha cha és Jive (rocky) party oktatással egybekötve

    21.30 – kb. 02.30 diszkó zárásig Dj Olé Bandi

    Ne félj hogy lemaradsz a focimeccsről – a kert túlsó végén a kisháznál kivetítőn megtekintheted!!!

    Jegyek

    Jegyárak: elővételben és a helyszínen 20:30-ig: 1.000 Ft. Diákoknak: 750 Ft (elővételkor a teljes árat kell kifizetni, de érkezéskor az igazolvány felmutatásával 250 Ft-ot visszatérítünk).
    Elővételes jegyekkel sorba állni sem kell! 20:30 után mindenkinek: 1.500 Ft. Támogatói jegy: 2.000 Ft (Isten fizesse meg! & se belépéskor se ruhatárban nem kell sorba állni & korlátlan számú ki-be lépés)

    Ha szeretnél értesülni további részletekről vagy a következő programokról, akkor itt iratkozhatsz fel: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Érkezz időben, mert a létszám korlátozott

  • 2012. MÁJUS 28. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    A ferences klub vendége ismét Nagy Balázs! Szeretettel várok minden érdeklődőt, akit érdekel a világ legmagasabb vulkánja és a legfrissebb magyar expedíció.
    Üdv
    István

    A klub honlapja: http://www.klub.ferencesek.hu
  • 2012. MÁJUS 21. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!

    A szervezők kérték, írjak valamit a hétfői találkozásról.
    Szóval Május 21-én hétfőn Szent Feren Kisnővérei közösségéből fogunk témát indítványozni.
    Címe lehetne: Élni az Evangéliumot a szegények között! ...itt és most hogyan?
    A mi arlói próbálkozásainkat mutatnám be, ami arra irányul, hogy a társadalom peremén élő, a legnyomorúságosabb körülmények közt tengődő családok, gyerekek közt hogyan próbálunk válaszolni a kihívásokra. Mások cigánypasztoráció névvel foglalják össze ezt a tevékenységünket, de szerintem nem itt van a lényeg. Beszélgethetnénk e támák kapcsán a felmerülő kérdésekről, kételyekről, célokról....! Ötleteket és segítséget is szívesen fogadunk... az utóbbiról majd személyesen!!
    Szóval várunk Titeket!
    Szeretettel: Ágnes n

    A klub honlapja: http://www.klub.ferencesek.hu
  • 2012. MÁJUS 14. 19:00
    FERENCES KLUB


    Előadás az Y és a Z generációkról, az online személyiségről, az Információs Korról és a fogyasztói társadalom generációkra gyakorolt hatásairól.

    Kedves Fiatalok!
    Ajánlom a május 14-i (hétfői) előadást a ferences klubban.
    Tari Annamária pszichológus mindannyiunkat érintő kérdésről fog előadást tartani, ha úgy gondolod, hogy közvetlenül nem is vagy érintve a kérdésben; leendő gyermekeid, diákjaid, hittanosaid, imacsoportod által mindenképp kapcsolatba fogsz kerülni az Y és a Z generációkkal.
    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
    István t.

    A klub honlapja: http://www.klub.ferencesek.hu
  • 2012. MÁJUS 7. 20:00
    FERENCES KLUB


    A "Számontartva" c. könyv bemutatója.
    Részletekért KATT IDE


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. ÁPRILIS 30. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    Hétfőn egy hosszú de igen értékes film megtekintésére lesz lehetőség a ferences klubban. 19:30-tól kezdődik a Szent Ágoston élete c. film vetítése.

    A filmről:
    -180 perces
    -Rendező: Christian Duguay
    -Főszereplők: Franco Nero, Alessandro Preziosi, Serena Rossi

    A film alatt lesz a pizzázás és a borozás!
    Mindenkit szeretettel várunk, érdemes megnézni!
    István tv.


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. ÁPRILIS 23. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!

    A hétfői klub a következőben lesz különleges. Már régóta gondolkodtunk azon, hogy hogyan tudna a klub valami hasznos cselekedetet tenni, amivel a többi ember szolgálatára lehetünk, így pedig Isten Országát építhetjük. A gondolkodás cselekvés követte, felvettem a kapcsolatot olyan szervezetekkel, akik másokon segítenek. Így jutottam el a "Csak egyet" segítő szolgálathoz. A szolgálatot egy katolikus közösség látja el. Ők egy hajléktalan szállót fognak nyitni májusban, ehhez kértek segítséget. Én igent mondtam és kértem, hogy a klub ideje alatt tudjunk segíteni. Szóval most hétfőn (április 23.) a klub kihelyezett helyszínen lesz, gyülekező 19 óráig a XIII. kerület, Lőportár utca 1.-3. szám előtt.

    Ide a hétfői nap folyamán érkezik 270 db ágy több fordulóban, ezeket kellene az épületbe bevinni (ágy keretek, matrac nélkül). Nem kell emeletre cipelni csak szintben kell vinni az ágyakat. Megfelelő ruhába gyere! Lehet, hogy nem tudjuk mindet bevinni, de ha minél többen jöttök, akkor sokat segítünk az újonnan induló hajléktalan szállónak és a segítőiknek. A végén nem fog elmaradni a pohár vörös vagy fehér bor!
    Szeretettel várok minden segíteni vágyót!
    István tv.


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. ÁPRILIS 16. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    Hétfő este vendégünk lesz a klubban Debrecenyi Károly István, a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének tiszteletbeli elnöke.
    http://www.kloe.info.hu/
    Istvánt egy konferencián hallottam beszélni a lelkigondozásról és ott kértem meg, hogy ossza meg tapasztalatait a ferences klubban is. Most nem egy vetítésre kell készülni, hanem egy közös beszélgetésre vele a lelkigondozásról. Kicsit késni fog, mert a SOTE-n még este tanít a mentálhigienes tanszék keretében. Mindenkit szeretettel várunk aki szeretne többet megtudni a lelkigondozásról, szeretne a lehetőségekről kérdezni, vagy a bekapcsolódás módjáról.
    István tv.


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. ÁPRILIS 15. 18:00
    GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL


    Szervusztok,

    Ismét gitáros szentmise lesz Budán, a kapucinus templomban (Buda, Fő u. - félúton a Batthyány tér és az Alagút között), most vasárnap, 2012. április 15-én, este 6-kor.

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    VGyBarna
  • 2012. ÁPRILIS 9. 19:00
    LOCSOLÓBÁL A TAMÁSALAJOSBAN Húsvét hétfőn

    A részletekért KATT IDE!
  • 2012. ÁPRILIS 2. 19:00
    FERENCES KLUB


    Sziasztok!
    Most hétfőn egy "igazi nagymenő" Lackfi János lesz a vendégünk.
    Aki ma talán az egyik legismertebb író, költő, műfordító, 41 évesen sok - sok verseskötet, gyermekkönyv és regény szerzője.
    Ami viszont számomra (számunkra) mindemellett a legfontosabb lehet: a mai világra nyitott tanár ember és hitét gyakorló 5 gyermekes apuka. Azt gondolom emberi és irodalmi megközelítésben is nagyon érdekes este elé nézünk.

    Mindenkit szeretettel hívunk és várunk,addig is szép és imádságos Virágvasárnapot kívánok:

    Paczolay Balázs

    Ezen a linken ízelítőt kaphatsz meghívott vendégünkről!


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. MÁRCIUS 26. 19:00
    FERENCES KLUB


    Sziasztok!
    A Klub következő „vendége” Én (Balázs) leszek.
    Beszélgetnénk a klub eddigi életéről és talán ha partner vagy a jövőjéről is!
    Nagy eseményekről, családiasabb játszásokról, beszélgetésekről, lelki töltekezésről, közös örömeinkről. A formálódó csütörtöki csapatról és kicsit bemutatnám a Ferences Család ifjúsági szervezetét a JUFRA-t.

    Tavaly ősszel meghívást kaptunk a horvátországi Varasdra a Ferences Ifjúság régiós találkozójára. Kis csapatunk (Bellus Eszter, Paczolay Réka; Urbanics Mária, Pió testvér és jómagam) ellátogattunk „meglesni” hogyan működik náluk a JUFRA éshogyan milyen programmal szerveződik egy ilyen 120 fős találkozó.

    Az ott szerzett tapasztalatainkat osztanánk meg veletek vetítéssel és élménybeszámolóval.

    Ha valamiért csak régebben jártál, ha időd engedi rendszeresen jössz és ha csak egyszer – kétszer dugtad be az orrod akkor is gyere. mert ez a másfél év Rólad is szól.

    Szeretettel várlak, várunk mindenkit:
    Paczolay Balázs


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. MÁRCIUS 19. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    Hétfőn, március 19-én a klub vendége Füzes Ádám atya aki az Alpha kurzusról fog nekünk kedvcsináló előadást tartani.
    Akit szeretne jobban utána nézni még a hétfő előtt a témában, annak két honlapot ajánlok:

    http://alphakurzus.hu

    angolul:

    http://uk-england.alpha.org/

    http://youthalpha.org/


    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
    István tv.

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. MÁRCIUS 18. 18:00
    GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL


    Kedves Klubtagok!
    Szeretettel invitállak Benneteket, hozzátartozóitokat, barátaitokat,egyszóval mindenkit a következő vasárnapra, a budai kapucinus templomba, a 18:00 órakor kezdődő gitáros szentmisére.

    Időpont: 2012. március 18., 18:00 óra Helyszín: Budapest, I. Fő u. 32. (kb. félúton a Batthyhány tér és az Alagút között).

    A plébános, Péter-Pál testvér, és a zenészcsapat nevében:
    VGyBarna
  • 2012. MÁRCIUS 12. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    Hétfőn rendkívüli alkalom lesz a klubban! Ettől ne riadjatok el :)
    de többet nem árulok el, viszont "játszós ruhába" jöjjetek.
    Üdvözlettel:
    István tv.

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. MÁRCIUS 5. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    A következő hétfőn az 1950-53 között Hortobágyra deportált családokról szóló filmvetítés lesz, "Út a semmibe" címmel. Vendégünk lesz Zsákai Piroska, akit 8 évesen hurcoltak el édesanyjával és 3 éves öccsével. Édesapjuk ezalatt Recsken törte a követ. Elhurcolásuk oka: a hatvani ferenceseket akarták megvédeni a ÁVÓ rohamától. Büntetésből 36 családot deportáltak. 11 túlélő vall az 1 órás filmben átélt szenvedéseikről. Piroskával beszélgethettek a film után, kérdésekkel lehet készülni, mi volt az az 1950 az egyszerű halandók számra. A filmet mindössze egyszer mutatta be a TV éjfélkor. Ezt aligha láthatták érdeklődők. Kiscsoportban sokkal izgalmasabb lesz. Várunk Benneteket!

    Ferenc atya és István testvér

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. FEBRUÁR 27. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    A következő hétfőn vendégeink Nógrádi Zita és Zsolt.

    Mottó és buzdítás:

    "Az Isten Igéje életet ad"

    Ha megengedjük, akkor az Isten Igéje teljesen átalakíthatja a mi életünket.

    A csodákat, amelyeket az Isten megvalósított a mi életünkben nem szabad csak magunknak megtartani! A legtragikusabb eseményből is, mint pl. a szeretett ember halála, Isten képes új életet teremteni.

    Zita és Zsolt, a hétfői vendégek szeretnék velünk a saját tapasztalataikat megosztani.
    Hogyan működik az Isten Igéje az Ő életükben?
    Lehet-e a mai világban, hétköznapjainkban Isten Igéjéből élni?
    Mit tett az Isten az Ő életükben?

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    István testvér és Gosia nővér


    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. FEBRUÁR 20. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    Hétfő este a klub vendége Dr. Zsombók Terézia a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, aki korunk egyik népbetegségéről a fejfájásról fog előadást tartani. Ő kifejezetten erre specializálódott, sok érdekességgel készül és valószínű sok hasznos tanácsot is tud majd adni. Ha van időtök, nézzetek bele a következő írásokba ezzel kapcsolatban:

    mtakpa
    fejfajas-tarsasag
    semmelweisfigyelo
    elitmed

    Mindenkit szeretettel várunk!
    István tv.
  • 2012. FEBRUÁR 13. 19:00
    FERENCES KLUB


    Kedves Klubtagok!
    Hétfőn rendkívüli alkalom lesz a klubban!
    Meghívást kaptunk a Ferences Mária Misszionárius nővérekhez Gosia nővértől ezért a hétfői klub nem a Ferenciek terén lesz,hanem a nővérek rendházában.
    Gyülekezés 19:00-19:15-ig a Ferences Mária Misszionárius nővérek temploma előtt (XIV. kerület, Hermina út 19. /Zugló/)
    Google térképért katt ide.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk, előre köszönöm Gosia nővérnek a lehetőséget!
    István tv.
  • 2012. FEBRUÁR 11. 16:00 - 02:00
    Budai Ferences Bál


    Részletekért katt ide:
    http://hirek.szepe.net/2012/01/rendezveny/budai-ferences-bal-20120211-szombat

    Fontos: a budai ferences bál segítőket keres beléptetéshez (15:30-23:30 közöttre) és ruhatárba (végig). Legalább két órányi segítséget ingyenes belépővel hálálunk meg. Aki beléptetésnél dolgozna kérem nálam jelentkezzen (attiladob[kukac]gmail.com), aki pedig ruhatárban: naradhegy[kukac]gmail.com
  • 2012. FEBRUÁR 06. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!

    Hétfő este a klub vendége Bátki Marci aki a monori cigánytelepen végzett munkájáról fog beszámolót tartani. Amiről december 12-én Kármán Judittól elméletben hallottunk, azt most gyakorlati oldalról is megismerhetjük.
    http://iwiw.hu/BMarci

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
    István tv.


  • SkiJAM 2012. JANUÁR 28-FEBRUÁR 4.
    Nagyszabású nyílt sítábor - jelentkezz te is !


  • 2012. JANUÁR 30. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves fiatalok!

    A klub következő vendége január 30-án hétfő Zöldy Pál lesz.
    A beszélgetésének címe:
    Az új generáció mit kezd az "öregek" kihűlt titkaival.

    Zöldy Pálit talán a férfisátor fogalomhoz kötik, mint alapító, mint kitalálót. Nagyon sok tréninget tartott férfiaknak, felnőtteknek, fiúknak férfi témában.
    Milyen szerepet játszott életében RICHARD ROHR, akinek több nagysikerű könyve is megjelent? Pl A FÉRFI ÚTJA I-II.
    http://grundaktiv.hu/richard-rohr-a-ferfi-utja-konyv
    És még egy kapcsolódó link a sok közül:
    a href="http://grundaktiv.hu/?tag=f%C3%A9rfi

    A beszélgetőpartnere én leszek, de készüljetek kérdésekkel.

    Szeretettel várlak benneteket:

    didak TV

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. JANUÁR 29 18:00
    GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL


    Sziasztok!

    E hónapban jan. 29-én tartjuk a gitáros ifjúsági szentmisét, d.u. 6 órától a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 32., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta).

    Gyertek és hívjatok másokat is!

    Péter Pál atya és a zenekar nevében,
    Kati
  • 2012. JANUÁR 23. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!
    A hétfői ferences klub a megszokott helyen a Ferenciek terén lesz hétfőn, hét órától. Meghívott előadónk: Druzsin József aki a hivatásról fog tanúságot tenni, hogyan lehet a hivatást, munkát és a családot összeegyeztetni.
    Józsi a honvédségnél tiszt, hivatásos katona, hittanár.
    Mellette a zempléni korpafüvek kutatója. Először mikor találkoztam vele, a Biblia növényeiről tartott előadást...
    Mindenkit szeretettel várunk!
    István tv

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. JANUÁR 16. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!
    Helyszínmódosításról tájékoztatlak benneteket! A hétfői klub helyszíne: Szent Angéla Iskola, 101--es vetítő terem. 1024 Budapest, Ady Endre u. 3. (bejárat a Zivatar u. felől) elérés:
    http://www.szentangela.hu/fo.html
    A ferenciek terén elkezdtek egy építkezést, amit nem tudnak befejezni, közbejött újabb akadályok miatt, ezért az a terem amit használtunk, azt előadásra nem tudjuk használni (tele van porral és építési törmelékkel).
    Köszönöm megértéseteket, az időpont és egyéb minden változatlan, én már ott leszek 19 órától, az előadás 20 órától kezdődne.
    Pizza, bor stb, a megszokott módon....
    Vasárnap éjfélig várom a visszajelzést, hogy hány ember jön!
    Köszönettel
    Fejes István tv

    Január 16-án hétfőn este a klubban Nagy Balázs geográfus, Antarktisz kutató lesz a vendégünk. Vetítéses beszámolót tart a sarkkör 100 éves felfedezése alkalmából.
    Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Plakát csatolva!
    Kérem, hogy aki szeretne jönni vasárnap estig jelentkezzen be nálam!
    Köszönettel
    István tv.

    e-mail: fejesistvanofm[kukac]gmail[pont]com

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2012. JANUÁR 9. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!
    A következő, azaz a holnapi esti klub igazi meglepetést tartogat. Aki szereti a kuriózumot annak itt a helye.

    Tehát holnap hétfőn, héttől a klubban.

    didak TV
  • 2012. JANUÁR 2. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!
    Szeretettel reklámozom a 2012-es év első klub alkalmát: január 2-át.
    Tudom, van aki még ekkor heveri ki a szilveszteri estét, és lesz olyan aki már ekkor ledolgozta az év első munkanapját...

    Viszont mindenkit hívok erre a hétfő estére, melyre plakátot is készítettem (csatolva).
    A Transzázsia film egy Kelet-Török - Szír útifilm, mely egy 6 évvel ezelőtti 3 hetes barangolásunkat dolgozza fel, ezáltal sok érdekes helyszínre kalauzolja el a nézőt.
    Hogy ne túl sok vagy ne túl kevés pizzát rendeljünk, ezért kérem hogy január 1. éjfélig jelentkezzetek be nálam az alábbi elérhetőségek bármelyikén.

    Minden érdeklődőt várok a filmnézésre, beszélgetésre, borozásra!
    István tv.

    e-mail: fejesistvanofmgmail[pont]com

    Bővebben a Ferences Klubról...


  • 2011. DECEMBER 31. SZILVESZTERI BULI
    ELMARAD !
    Kedves Testvérek!

    Nagyon köszönjük a sok támogatást, felajánlást és visszajelzést, de végül mégis a program törlése mellett kellett döntenünk.
    Nagyon sajnáljuk, köszönjük megértéseteket.
    Pax
    A szervezők
  • 2011. DECEMBER 26. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!

    Ha már Kata megemlítette, hogy most van a névnapja a jászolnak, akkor mint minden hétfőn holnap este 26-án is lesz jászol. Én ott leszek 19 órától.
    Ha tudtok hozzatok egy pici süteményt vagy gyümölcsöt. Beszélgetünk, játszunk az ünnepnek megfelelően.

    Várlak benneteket és akivel nem találkozom további szeretetben teljes ünneplés kívánok: Didák tv

    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2011. DECEMBER 18. 18:00
    GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL


    Sziasztok!

    E hónapban dec 18-án, vagyis most vasárnap tartjuk a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 32., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta) a gitáros ifjúsági szentmisét, d.u. 6 órától.

    Gyertek és hívjatok másokat is!

    Péter Pál atya és a zenekar nevében,
    Kati
  • 2011. DECEMBER 12. 19:00
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!

    Szeretettel ajánlom a hétfő előadást figyelmetekbe.
    Meghívott előadónk Dr. Szabóné Kármán Judit http://www.szabonekarmanjudit.hu/ egyetemi oktató, aki fényképes előadást fog tartani a cigányság történelméről, mai helyzetéről, az integráció lehetőségeiről. Sok érdekeset megtudhatunk a cigányok szokásairól, szocializációjukról kultúrájáról és vallásáról.
    Az előadás végére remélhetőleg több kérdésünkre megkapjuk a választ!

    Egy kis házi feladat: (20 perc szükséges hozzá) Olvasd el ezt a cikket hétfő estig:
    http://www.szabonekarmanjudit.hu/oszinten-a-ciganykerdesrol

    Mindenkit szeretettel várunk!
    István t.
  • 2011. DECEMBER 11. 19:00
    Musical Szent Erzsébetről

    Az Árpád-házi Szent Erzsébet életét bemutató Rózsalány című musicalt december 11-én 19 órakor ismét előadják az újpalotai Boldog Salkaházi Sára-templomban (1156 Bp., Pattogós köz 1.)

    A Jóreménység társulat előadásának címszereplője Nagy Szilvia. Vezényel Déri András, rendező Tóth János Liszt-díjas. A musical Andorka Péter és Hajnal Géza alkotása. Az esemény fővédnökei László Tamás XV. kerületi polgármester és Bíró László püspök.

    A Rózsalány a 2007-ben, a Szent Erzsébet évre készült és cd változata 2009-ben, a ferences rend fennállásának 800. évfordulójára jelent meg. Szövegét Hajnal Géza, zenéjét Andorka Péter írta.
  • 2011. DECEMBER 8. 19:00
    Csütörtöki közi

    A Ferenciek terén az egyik hittanteremben 18-30 év közötti fiatalok számára.

    Kedves Fiatalok!
    Most csütörtökre egy Világi rendi házaspárt és a közösségünkhöz frissen csatlakozott testvéremet hívtam vendégségbe beszélgetni.

    "Nehéz dologra vállalkozik, aki egy közösség, vagy egyházi mozgalom lelkiségét másokkal meg szeretné ismertetni.

    A lelkiség olyan, mint a légkör a családban, igazából megfoghatatlan, mégis az első pillanattól kezdve érzékelhető, mindent átjáró valóság. A lelkiség meghatározhatatlansága abban rejlik, hogy nem annyira a dolgokban, vagy az eseményekben, hanem a viszonyokban: az Istenhez, egymáshoz és a világhoz való viszonyban fejeződik ki. Márpedig életünknek ezek a legrejtettebb, legtörékenyebb, szemmel legkevésbé látható, mégis legmeghatározóbb valóságai."

    Tehát az "étlapon" közös imádság, játék és a Ferences Világi Rend közössége, lelkisége.

    Szeretettel várunk csütörtökön 19 órakor a klubteremben!

    Ha esetleg van „sütnivalód” és egy kis időd, ne fogd vissza magad, szerintem biztos örömmel elfogyasztjuk!

    Szép adventi készülődést: Balázs
  • 2011. DECEMBER 5.
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    Kedves Klubtagok!

    December 5-re, hétfőre egy 3 gyermekes családapát hívtam, Locskay Balázst.
    Megkértem, hogy meséljen életéről. Kértem beszéljen arról, hogyan találkozott Istennel, Isten hogyan segítette őt mások által, egy közösség által.
    Kértem meséljen drogos múltjáról és arról; igen is meg lehet ettől szabadulni.
    Szó lesz drogról, a mai fiatalság helyzetéről, és a "magyarországi" való világról!

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
    István tv.
    Bővebben a Ferences Klubról...
  • 2011. NOVEMBER 28.
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    A következő alkalom 28-án lesz, melynek vendége Barlay Mónika Laura lesz.
    Magáról így ír:
    Egyszerű ember. (szerk: NŐ) Sok papírt kiállítottak már róla / neki. Megküzdött pár szokatlan élménnyel. Találkozott Kharonnal, de a ladikból még mindig a Styx ezen oldalán ért partot.
    A túl partot csak megnézte. Töpreng az életen, annak értelmén, betegségen, Gondviselésen, halálon és szenvedésen.

    Bár már jó kérdéseket tud feltenni, a válaszokat még ő is csak keresgéli.
    El Cammino... 930 km ... gyalog... csendben... Elengedni, megtartani, rátalálni, megkeresni.... felkeresni... feltalálni...

    Talán lesz vetítés és beszélgetés az életről - halálról.
    Szeretettel várlak, várunk benneteket:

    didak TV
    Bővebben a Ferences Klubról...
  • FERENCES FIATALOK!
    A kezdődő Ferences Ifjúság létrehozására irányuló kéthetenkénti csütörtöki találkozások a Ferenciek terén lesznek az egyik hittanteremben 18-30 év közötti fiatalok számára.
    Imádság, beszélgetés, közösség a hívószavak. Tehát holnap, november 24-én 19 órakor a Ferenciek terén.
    Akik nem tudtak jelentkezni, de szívesen jönnének, azokat is jöhetnek még.

    didak TV


  • 2011. NOVEMBER 21.
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere

    A Tábori Lelkészség életébe kaphatsz betekintést, ha most hétfőn ellátogatsz a Ferences Klubba, ahol vendégünk lesz Dr. Hankovszky Béla kiemelt tábori lelkész, őrnagy.
    Bővebben a Ferences Klubról...

  • 2011. NOVEMBER 20. 18:00
    GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL

    Sziasztok!
    E hónapban nov. 20-án, vagyis most vasárnap tartjuk a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 32., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta) a gitáros ifjúsági szentmisét, d.u. 6 órától.
    Gyertek és hívjatok másokat is!
    Különösen hívom a Chemin Neuf dalok kedvelőit, mert több dal is megszólal majd a közösség szerzeményeiből ezen a szentmisén. Péter Pál atya és a zenekar nevében, Kati

  • 2011. NOVEMBER 19.
    ERZSÉBET-NAPI BÁL TÖRÖLVE (Segítők hiánya miatt.) 20-40 éves fiatal felnőtteknek
    Tamás Alajos Közösségi Ház (II. Rómer Flóris u. 4.) Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége

  • 2011. NOVEMBER 14.
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere Kedves Fiatalok! A holnapi nap nagyon gazdag lesz programban! Meghívott vendégünk a Webcimből http://iklub.extra.hu/page.php?12 nem fog kiderülni, csak ha tényleg megnézitek. Őket ismerhetik akik már voltak lelkinapon a Szent Angélában. Nagyon érdemes eljönni, talán kikapcsolódásnak sem rossz. http://www.youtube.com/watch?v=0C5x_pY0CEQ&feature=relatedhttp://www.youtube.com/watch?v=Z1LNJWR4_w8 Utána lesz egy kis beszámoló a fiatalok horvát ferences fiataloknál tett látogatásukról. És persze a 30 fölöttiekkel beszélgetek a további igényekről és lehetőségekről. Fontos, hogy a vacsora 19.00-19,30-ig tart, majd a meghívott vendégeink 19.30-kor kezdik a programjukat. Várunk!! didak TV Bővebben a Ferences Klubról...

  • 2011. NOVEMBER 12. 16-21:00
    JÁTÉKBARLANG


    Helyszín: Budapest, II. Feketesas u. 7. Belépő: 200 Ft , és aki tud hozzon sütit :-) Helyszín: a margit krt-i templomnál, Fekete Sas utca 7.
    A programról: Vidám, teaházzal egybekötött társasjáték est, ahol önfeledten kikapcsolódhatsz és új barátokra is lelhetsz. Várunk szeretettel: Margit Krt.-i Ifjúsági Bizottság Fontos: Várjuk segítők jelentkezését előtte- utána való pakolásban,valamint játékvezetésben) ezen az email címen. Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége

  • 2011. NOVEMBER 7.
    FERENCES KLUB

    Budapest, Ferenciek tere November 7-én ne a klubba gyere! Hanem a Népligetbe, ahol megnézzük együtt a Láthatatlan kiállítást. Kedvcsináló: http://www.facebook.com/video/video.php?v=390848438683 Helyszín: Budapest a X. kerületi Népligetben található, az E-klub épületében. / A Planetárium mellett- kb.200 m/ Könnyen megközelítheted a 3-as metróval (Népliget megálló), vagy az 1-es villamossal, illetve a 99-es és a 103-as busszal. Jelentkezz ITT péntek estig. Találkozunk 17.45-kor a Népligeti metrómegállónál, ahol feljöttél a mozgólépcsőn, vagy gyere a helyszínre. A helyszínre 18.30-ig is érkezhetsz, mert 10 fős csoportokban van a vezetés. Belépő: 1000 Ft Várunk szeretettel: Réka & Balázs Bővebben a Ferences Klubról...

  • 2011. OKTÓBER 31. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Bővebben

  • 2011. OKTÓBER 28-31. SZURDOKTÚRA A FELVIDÉKENRészletes tájékoztatóért katt ide! Csak előzetes jelentkezéssel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége
  • 2011. OKTÓBER 24. 19.00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Kedves Klubtagok! Hétfő estére a klubba Madaresy Sebastian SVD verbita misszionárius testvért hívtam. Indiáról fog beszélni és vetíteni, nem mint kívülálló, aki jól megtanulta, hanem aki onnan jött. Beszélgetés is lenne vele, így készüljetek kérdésekkel. Megkértem, hogy beszéljen a "Keresztény Európát" befolyásoló indiai vallási irányzatokról, azoknak hatásairól. Ezekről sokszor hallunk de igazából nem tudjuk megfelelően elhelyezni. Reagálni ezekre még kevésbé tudunk. Ezekről és sok érdekességről fogtok holnap hallani, minden érdeklődőt szeretettel várunk! István tv Bővebben a Ferences Klubról
  • 2011. OKTÓBER 23. 18:00 GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL Sziasztok! E hónapban okt. 23-án, vagyis most vasárnap tartjuk a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 2., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta) a gitáros ifjúsági szentmisét, d.u. 6 órától. Gyertek és hívjatok másokat is! Péter Pál atya és a zenekar nevében, Kati
  • 2011. OKTÓBER 17. 19.00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Kedves Ferences Klubtársak! Most hétfőn, azaz 17-én egy filmet fogunk megnézni. A film címe: Tréfa. Rendező: Gárdos Péter. Érdekességei: - fekete fehér, bár két éve készült - Szinte minden szereplő amatőr színész - 1912-ben játszódik egy egyházi fiú iskolában - autentikus helyszín, a zsámbéki Zichy-kastély. A film erényei közé tartozik a komoly, továbbgondolásra ösztönző témaválasztás, a kitűnő színészi játék, az igényes képi ábrázolás. És bár a film tempója kissé talán lassúnak tűnik, figyelmünket engedi el-elkalandozni olykor, a Tréfa mégis színvonalas, emlékezetes, értékes alkotás. A tévéfilmnek induló, ám végül mozifilmmé terebélyesedő alkotás nem pusztán a viszonylag rövid novella megfilmesítése, ennél többre vállalkozik. Kosztolányi műve, mely meglehetősen elnagyolt ecsetvonásokkal festi meg a történetet, nem is szolgáltatna elég anyagot egy nagyfilmhez. Nincsenek benne részletesen kidolgozott karakterek, fő erénye a sűrítésen, kihagyáson alapuló narráció és az erőteljes hangulatteremtés: az ősz gyönyörű, lírai leírásával indít az író, hogy aztán lassan, lépésről lépésre fordítsa át az idillt valami nyomasztó, megfoghatatlan szorongásba, ahol a nevetés a félelemmel jár kézen fogva, és ahol végül elkerülhetetlenül megjelenik a halál. didak TV Bővebben
  • 2011. OKTÓBER 10. 19.00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Ma, hétfőn a klub 1 éves fennállását ünnepeljük. Lesz kis "süti" és játék. Szeretettel várlak, várunk benneteket: Didák tv Bővebben
  • 2011. OKTÓBER 8. 10:00 óra LELKINAP a Szegénygondozó Nővérek szervezésében Esztergomban 17-35 éves lányoknak. Részletek a honlap "Hírek, programok" oldalán.
  • 2011. OKTÓBER 7. MUSTKÓSTOLÓ BULI 20-40 éves fiatal felnőtteknek Időpont változás! A mustkóstoló buli végül október 7-én pénteken lesz és nem 8-án! Helye: Tamás Alajos Ház (II. Rómer Flóris u. 4.) Segítőket még mindig keresünk, nekik 0 Ft a belépő! Segítőnek jelentkezhetsz ezen az email címen. Program: 20:00 kapunyitás 20:30 - 22:00 Salsa oktatás és közös tánc utána 02:30-ig Buli ---> Dj. Olé Bandi Kedvezményes italárakkal várunk! Jegyek elővételben a Plébánia portáján korlátozott számban(!) és a helyszínen 20:30-ig: 500 Ft, 20:30-tól 21:30-ig: 750 Ft, utána: 1.000 Ft Csak lányoknak: ha 22:00-ig megérkezel, és hozol egy tálca házi készítésű süteményt, akkor féláron léphetsz be! Érkezz időben, mert TÉNYLEG korlátozott a létszám! Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége
  • 2011. OKTÓBER 3. 17:15 FERENCES KLUB Budapest (kivételesen a Pasaréti templomban) Egy éve, hogy tavaly Szent Ferenc ünnepén elindult a Klub a Ferenciek terén. Ennek okán most nem a klubba hívlak titeket, hanem hálaadásra a pasaréti plébániatemplomba. Találkozás: 17.15-kor a PASARÉTI TÉREN a templom előtt. Program: 17:30-tól lesz vesperás (esti zsolozsma) 18:00-tól Szentmise kb. 1 óra 15 perc hosszúságú (Szentmise + tranzitus) Kis magyarázat: TRANZITUS - megemlékezés Szent Ferenc atyánk boldog haláláról. Október 4. a ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek az ünnepe. Paczolay Balázs
  • 2011. SZEPTEMBER 30. IFI BULI Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége
  • 2011. SZEPTEMBER 26. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Kerestél már kincset életedben? Volt már úgy, hogy azt érezted, igazi kincsre bukkantál? Nem feltétlenül arannyal telt ládikóra gondolok. Olyan különleges kincsekre, amik nem fogynak el, ha megosztod másokkal. Ellenkezőleg, inkább egyre több lesz. A következő hétfő esti klubban saját kincskereséseinket, közös felfedezéseinket, és a megtalálás örömét szeretnénk megosztani veletek. Mindnyájatokat szeretettel várunk! Ágnes nővér (Szécsényből), Klarissza nővér és Teréz nővér ferences szegénygondozó nővérek Bővebben a Ferences Klubról
  • 2011. SZEPTEMBER 23-26. SZURDOKTÚRA A FELVIDÉKEN Csak előzetes jelentkezéssel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége
  • 2011. SZEPTEMBER 19. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Kedves Klub Társak! A mai klub alkalmon a Madridi találkozóról fogunk képes, videós beszámolót tartani. Egy rádió riport a találkozóról. http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/madrid11/files/ANZIX_2011.09.07-Madrid.Kiss.Didak.wav Képek: http://frh.theol.u-szeged.hu/klub/kepek/index.php/2011.08.12-22.MADRID Várunk benneteket: didak TV Bővebben a Ferences Klubról
  • 2011. SZEPTEMBER 18. 19:00 GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL Sziasztok! E hónapban szept. 18-án, vagyis most vasárnap tartjuk a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 32., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta) a gitáros ifjúsági szentmisét, d.u. 6 órától. Gyertek és hívjatok másokat is! Péter Pál atya és a zenekar nevében, Kati
  • 2011. SZEPTEMBER 17. kb. 16-20:00 JÁTÉKBARLANG újból Szeretettel várunk a következő JÁTÉKBARLANG programunkra! Vidám, teaházzal egybekötött társasjáték est felnőtt gyerekeknek, ahol izgalmas játékokat próbálhatsz ki, önfeledten kikapcsolódhatsz és értékes barátságokra is szert tehetsz! Sütit hozz, a teát mi adjuk! :-) Helyszín: II. Feketesas u. 7. Jegyek: 200 Ft és aki tud, hozzon egy kis sütit! Érkezz időben, mert a terem kapacitása korlátozott! Várjuk segítők jelentkezését ezen az email címen.
  • 2011. SZEPTEMBER 23-26. SZURDOKTÚRA A FELVIDÉKEN Csak előzetes jelentkezéssel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége
  • 2011. SZEPTEMBER 12. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Kedves Barátaim, fiatalok! Következő hétfőn, azaz holnap, bizonyos szempontból megint különleges lesz. A Nagymarosi Találkozó szervezői jönnek el hozzánk, hogy beszéljenek, beszámoljanak, kedvet csináljanak a találkozóhoz, illetve nem titkolt szándék, hogy toborozzanak segítőket a kicsik Marosának megtartásához. Szerintem izgalmasnak ígérkezik. Persze ne csak azok jöjjenek el, akik eldöntötték, hogy szívesen segítenek, hanem mindenki, aki egy kis vacsira, felüdülésre vágyik. http://www.facebook.com/pages/Gyerekmaros/373352640917 didak TV Bővebben a Ferences Klubról
  • 2011. SZEPTEMBER 5. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Kedves Fiatalok, klub-társak, Jászol tagok! Idejében elindítjuk a szervezett hétfői klub-esteket. Szeptember 5-én a vendégünk országosan is ismert Gorove házaspár. Most nem előadást fognak tartani valamiről, hanem kimondottan magukról fognak beszélni. Ha nem tévedek, akkor azzal fogják kezdeni, hogy hány napja házasok. Hát sok ezer... Érdekes lesz egy kicsit bepillantani az életükbe. Aki előre akar készülni az elolvashatja: http://www.mno.hu/portal/641375 Beindul újra a busz jegyes - pizzás - borozásos rendszer. Hívjátok fel egymás figyelmét ezekre a hétfőkre. Várunk benneteket. didak TV Bővebben
  • 2011. AUGUSZTUS 21. 19:00 GITÁROS MISE A KAPUCINUSOKNÁL Sziasztok! Ugye nem felejtettétek, hogy most vasárnap, aug. 21-én, is lesz a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 32., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta) gitáros ifjúsági szentmise, d.u. 7 órától? :). Szeretettel várunk! Péter Pál atya és a zenekar nevében, Kati
  • 2011. JÚLIUS 24–29. FERBIT – FERENCES BICIKLITÚRA ERDÉLYBEN! Érdeklődj, jelentkezz 2011. június 30-ig. Adalék: Budapestről minden nap reggel indul egy IC Székelyföldre, amin mindössze 5 EUR-ért lehet biciklit szállítani. Jelentkezés és képes beszámolók itt.
  • 2011. JÚLIUS 17–22. HIVATÁSTISZTÁZÓ LELKIGYAKORLAT LÁNYOKNAK Mátraverebély-Szentkúton a Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében 17-35 éves lányoknak. Jelentkezési határidő: 2011. június 30. Bővebben
  • 2011. JÚLIUS 4. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere A nyár folyamán továbbra is minden hétfőn lesz Ferences Klub! A júliusi és augusztusi hétfőkön, ahogy eddig is 19-20 óráig van gyülekező. 20 órakor a csapat eldöntheti mit szeretne csinálni: filmnézés, séta a Gellért-hegyen fagyizás stb. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy ha júliusban vagy augusztusban jön a klubba, érkezzen meg 20 óráig, ugyanis utána lehet hogy zárva találja az ajtót, mert a csapat elment fagyizni stb. Bővebben a Ferences klubról
  • 2011. JÚNIUS 27. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Bővebben a Ferences klubról
  • 2011. JÚNIUS 20. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere "20 órától 3 kisfilmet szeretnék levetíteni nektek (egyenként kb. 30 percesek) melyek korábbi években készültek Balkáni barangolásaim során. 1. film: Albánia (2006.) 2. film: Balkán körút - Déli végeken (Bulgária, Macedónia, Albánia) (2010.) 3. film: Krím-félsziget (Krím Autonóm Köztársaság) (2006.) Mindhárom film stílusa útifilm, nem dokumentumfilm, a Balkánon szerzett tapasztalatokat és élményeket próbálja visszaadni." Fejes István testvér Bővebben a Ferences klubról
  • 2011. JÚNIUS 20. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Június 20-án, ebben a félévben az utolsó előadó érkezik Hajnal Géza személyében. Előadásának címe: Mi köti össze a Budai vár barlangrendszerét, Szent Erzsébetet és a biciklit? A honlapján megtaláljátok a megoldást. Bővebben a Ferences Klubról
  • 2011. JÚNIUS 19. 18:00 GITÁROS IFJÚSÁGI SZENTMISE a kapucinus templomban Sziasztok! E hónapban június 19-én, vagyis most vasárnap tartjuk a kapucinus templomban (I. ker. Fő u. 32., a Batthyány tértől a Lánchíd irányába, 5 perc séta) a gitáros ifjúsági szentmisét, d.u. 6 órától. Gyertek és hívjatok másokat is! Péter Pál atya és a zenekar nevében, Kati
  • 2011. JÚNIUS 13. 19:00 PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG Tamás Alajos Közösségi Ház (II. Rómer Flóris u. 4.) Szeretettel várunk minden 18 és 40 év közötti fiatalt a Pünkösdi Királyságon kb. 19:00-03:00-ig. 19:00 kapunyitás 21:00 L'amour Társulat Loveboyz Formáció 23:00-tól Dj. Gellért Jegyek 19:00-től 22:00-ig: 600 Ft 22:00-től: 800 Ft További tudnivalók: * Legyen nálad személyi, mert ha túl fiatalnak tűnsz, biza kérni fogjuk. * Érkezz időben, mert egyszerre maximum 300-an lehetünk csak bent. * "Kintről" alkoholt behozni még "belül" sem lehet:-). De komolyan!
  • 2011. JÚNIUS 13. A SZENT ERZSÉBET ÚT NYITÓZARÁNDOKLATA A pünkösdhétfői szentmisét követő érseki áldással indul a Szent Erzsébet Út nyitózarándoklata. Ezzel hivatalosan is megnyílik a Sárospatakot Kassával összekötő 120 kilométeres, gyalogosan végigjárható, jelzett zarándok- és turistaút. Bővebben
  • 2011. JÚNIUS 11.18:00–05:00 PÜNKÖSDI VIRRASZTÁS a kapucinus templomban Program: Szentmisék: 18:00; 00:00; 4:00. Ifjúsági (gitáros) imaóra: 20:00-21:00. A többi órákban egy-egy atya vezeti az imaórákat. Helyszín: Alsóvízivárosi Plébániatemplom (I. ker. Fő u. 32.) Gyertek, hívjuk együtt a Szentlelket!
  • 2011. JÚNIUS 6. 19:00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Vendégeink: Hodász Tibor és Jakobszen Gábriel. Mindketten beszélnek eddigi életükről, Istennel való találkozásukról. Végül megosztják velünk azt, hogy hogyan találkoztak egymással, és miért hozták létre az ef424 Kft-t (ef424.com). Beszélnek arról hogy mi a feladata a mai egyháznak és ebben az egyházban mi a feladata az egyénnek. A Kft neve egy Szentírási Ige hely: Efezusi levél 4,24. "Öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény." Mindenkit szeretettel várunk! Bővebben
  • 2011. MÁJUS 30. 19.00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Most hétfőn közéleti kérdéseket vizsgálunk a nemrég elfogadott új Alkotmány tükrében. Vendégünk Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró, a szegedi ferences közösség aktív tagja lesz, akivel munkájáról, és a felelős keresztényi közéleti magatartásról beszélgetünk. Bővebben
  • 2011. MÁJUS 23. 19.00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Egy érdekes előadással és vetítéssel készül Varga Kapisztrán ferences atya. Szeretné vetített képes előadás keretében megmutatni Assisi, Portiuncula kápolnájának gazdagságát. Az előadás során előkerülnek Giotto méltán híres képei is. Sajnos az 1 óra nem engedi meg, hogy a Szent Ferenc Bazilika 3 szintjén található képek mindegyikéről szót ejtsünk, de mindenképp egy betekintést enged a ferences rend bölcsőjébe (Portiuncula) és képet kapunk a XIII. századi freskófestészetről is. Bővebben
  • 2011. MÁJUS 21. 16:00–20:00 óráig JÁTÉKBARLANGSzeretettel hívunk következő, ezúttal korhatár nélküli JÁTÉKBARLANG programunkra. Vidám, teaházzal egybekötött társasjáték est felnőtt gyerekeknek, ahol kipróbálhatod szerencsédet, önfeledten kikapcsolódhatsz és értékes barátságokra is szert tehetsz! Sütit hozz, a teát mi adjuk :-) Belépő: 200 FT Helyszín: II. ker. Feketesas u. 7. (az esetleges helyszínváltozást jelezzük). Segítők jelentkezését nagyon várjuk (pakolás, játékvezetés, teaház) erre az email címre. Érdemes időben érkezni, a max létszám 100 fő! Keress minket a Facebookon is!!! Margit Körúti Ferencesek Ifjúsági Közössége
  • 2011. MÁJUS 16. 19.00 FERENCES KLUB Budapest, Ferenciek tere Május 9-én és 16-án két alkalommal két szerzetes jön el: P. Guba András piarista és Tornay Krisztina Petra iskolanővér. Az egyik alkalommal a férfi, a másik alkalommal a nő lesz a téma, úgy hogy előkerül mindkét fél szemszögéből szemlélve a másik. Bővebben
   

Statisztika

Cikkmegtekintések találatai
344511
   

Jelenleg a honlapon

Oldalainkat 43 vendég és 0 tag böngészi