A KÉPZÉS
Hívő emberré való képzés
Mi a képzés? Divat, luxus...
Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy hitet tegyünk az Evangélium mellett, és szeressük felebarátainkat! Jézus nem az értelmiségiek közül választotta apostolait, és a kezdeti Egyház elterjedése is inkább a keresztény közösségi élet tanúságtételére támaszkodott, mint filozófiai értekezésekre. Különben is, Szent Ferenc mindig is jobban szerette a tetteket, mint a szavakat. A mi ferences karizmánk az egyetemes testvériség életmódjára támaszkodik, a szegényekkel és a mai társadalmak kitaszítottaival való együttműködésre, és nem a modern biotechnikai és nukleáris kérdések megfelelő megválaszolására. Hagyjuk ezeket a jezsuitákra és a domonkos rendiekre! Különben is, "a mi korunkban még mindig az élet megtapasztalása a legjobb iskola..."! Ez a nagy ferences család egyes férfi vagy nő tagjai által hangoztatott vélemény...
Más keresztények, társadalmunk keresztény értékeire vonatkozó minden referencia hiányában, hajlamosak naivitással vádolni a Zsinatot. Visszautasítanak minden kapcsolatot a hit és a jelenlegi kultúra között, és ez utóbbit vádolják minden rosszal. Bizonyos - minden kompromisszum nélküli - tiszta és kemény fundamentalizmus felé orientálódnak e "rossz és törvényszegő" évszázaddal szemben.
...vagy életfontosságú szükségesség?
Sok keresztény jelenlegi tájékozatlansága - legalábbis részben - nem éppen a képzés területén fennálló hiányosságoknak tudható be? Az Egyház és az állam szétválása, a század eleji hiányosságok a vallási eszközökben, a katonai kérdéseknek biztosított kissé egyoldalú elsőbbség, az értelmiségiekkel szemben tanúsított bizonyos lappangó ellenségeskedés, az "ünnepélyes szentáldozásra" szorítkozó vallásos nevelés, mindez a franciaországi keresztények vallásos fejlődésének elmaradottságát eredményezte társadalmunk újabb kihívásaival szemben.
Hogyan fejezzük ki érthető nyelven reménységünket a ma emberével kapcsolatban, hogyan illesszük be az isteni szeretet tervébe a jelenlegi kultúránk "értékeit", hogyan éljük meg kiegyensúlyozottan többoldalú, több hitvallású kultúránk borzalmas sokkját? Hogyan különböztessük meg hitünk lényegét és a viszonylagost e korszakban a szív és a szellem állandó ébersége nélkül, a nélkül, amit talán túl hivalkodóan "folyamatos képzésnek" nevezünk?
A képzés életet és növekedést jelent
A 'képzés' szó néha elriasztja azokat, akik nem tartják magukat értelmiségieknek, vagy attól tartanak, hogy agyuk szürkeállománya, korát tekintve, már kissé idejétmúlt. A képzés, valójában és elsősorban, nem kiegészítő tudás megszerzését jelenti, hanem olyan élet folytatását, amely alapvetően a növekedés misztériuma. Valamennyiünk fejlődése hosszú genezis Isten és az emberek szavára hallgatva, a megélt és átgondolt események tükrében.
Maga a kereszténység nem más, mint a szentség iskolája, és a szentség nem más, mint minden képességünk beillesztése, egyre növekvő egyesülése a szeretet által a szeretetért, azaz az új emberré válás, amelyet a lélek és az események hoznak létre.
Valamennyien olyan élőlények vagyunk, akik párbeszédet folytatnak az Élővel, aki maga az Isten. Ezt a párbeszédet egy állandóan változó világon belül folytatjuk. Ezért, ahogyan Emmanuel Mounier írta: "Isten mindennap »kitalál« minket saját magunk által".
Nem lehet tehát elválasztani egymástól a személyiség változását a kereszténnyé válástól. Valóban, a korral valamennyiünk lelke egyre jobban megnyílik, és így egyre jobban fel tudja ismerni Istentől kapott tehetségét, és hatásosabban tudja gyakorolni a Szentlélektől testvérei javára kapott karizmáit. (A.A.30.)
A képzés tehát az egyre növekvő hit és az állandó megtérés pedagógiája. A keresztény élet dinamikus fejlődésének szükségességét Szent Ferenc következő mondata illusztrálja: "Lássunk hozzá, Testvérek, mert eddig még igencsak keveset tettünk!" Szívünk, lelkünk, intelligenciánk, akaratunk megtérése sohasem befejezett, tekintetünket állandóan Krisztusra kell szegeznünk annak érdekében, hogy az Evangélium szellemében eleget tehessünk testvéreink újabb és újabb szükségleteinek, a Szentlélek előre nem látható kihívásainak.
Az önképzés tehát azt jelenti, hogy hitünket az egyházi és ferences hagyományra alapozva felismerjük a kortárs kultúra gazdagságát és eredetét, reményeit és félelmeit, egyeztetjük személyes meggyőződésünket és napi kötelezettségeinket, hogy tanúságot téve Krisztus mellett a lehető legjobban teljesítsük emberi és keresztény küldetésünket.
Az önképzés is a II. Vatikáni Zsinat útmutatásaihoz való hűség kifejezése
A Zsinaton jelenlévő atyák nem egy divatnak hódoltak, hanem tudomásul vették, hogy Krisztus követőinek állandó képzése létfontosságú dolog, ami megfelel a megállás nélkül fejlődő emberi természetnek és annak a kornak, amely ötven év alatt többet fejlődött, mint az előző századokban. Való igaz, hogy példa nélküli kulturális változások idejét éljük.
A zsinat nem habozik kijelenteni, hogy ezt a képzést nem pusztán az Egyház szolgálata motiválja, bár a csökkenő papi létszám a jövőre nézve a hitelt érdemlő világiak egyre növekvő elkötelezettségét fogja maga után vonni. A keresztényektől legalább olyan vallásos műveltséget fognak elvárni, mint amilyen a szakmai és általános műveltségük.
A Zsinat pozitívan közelítette meg a modern kultúra és a vallás kapcsolatát. A hit, illetve a vallás újabb megértésének magyarázata lehetővé teszi a keresztények számára, hogy félelem nélkül lépjenek be az emberi történelem ezen új korszakába. (G.S.54.)
A Zsinat hangsúlyozza, hogy az Egyház mindenkor felhasználta a különböző kultúrák forrásait Krisztus üzenetének felismerése, elmélyítése és hirdetése érdekében. (G.S.58.) Így a vallás és a kultúra kölcsönösen gazdagítják egymást.
A lelki képzés mellett a korhoz, a feltételekhez és az egyéni magatartáshoz alkalmazott elvi tudás szintén megkövetelt. Nem szabad megfeledkezni a gyakorlati és technikai tudáshoz kapcsolódó általános kultúra fontosságáról sem. Az emberi kapcsolatok előmozdítása érdekében támogatni kell az emberi értékek fejlődését is, különösen azoknak a fejlődését kell elősegíteni, amelyek a testvéri szellemben való élet művészetét érintik, ily módon inkább együttműködve, mint párbeszédet folytatva a többiekkel. (A.A.29.)
A keresztény termékenység kettős gyökérből fakad, hovatartozóságból egy néphez és kultúrához, illetve Krisztushoz. (A.G.21.)
Képzés a keresztény missziós szolgálatra
E kettős célú, emberi és szellemi képzés a világi keresztények sajátos misszióját szolgálja az elhivatottságánál fogva teljesen prófétai és missziós Egyházban. (A.A.29.)
Nem létezik termékeny apostoli munka emberi képzés és a jelenlegi társadalomhoz való alkalmazkodás nélkül.
A ferences közösség legyen elsősorban a képzés helye
A nagy ferences család világi nő- és férfitagjai missziós tevékenységük kapcsán különösen arra törekszenek, hogy munkájukba és kapcsolataikba beépítsék Szent Ferenc szellemiségét. Ezen a területen nem lehet megelégedni vallásos fohászokkal és szentimentalizmussal. Ismerni és alkalmazni kell a ferences örökséget. A rögtönzés nem elég!
Minden nemzedéknek ki kell alakítania a maga életmódját, és abba beépíteni Szent Ferenc meglátásait. Ebben az esetben is elválaszthatatlan egymástól a beépülés és az adaptáció. Elsősorban a ferences közösség az iskola e tekintetben. Ez azt jelenti, hogy a képzés nem személyes előmenetel, hanem olyan közös vállalkozás, amelyben mindenki kölcsönösen hozzájárul a társa előmeneteléhez. (A.A.30.-31.)
Végül, a képzés keresztény identitásunkat szolgálja
Egy túlinformált, többkultúrájú és többvallású társadalomban a hívőnek meg kell tisztítania a hitét, és meg kell találnia saját identitását. A képzés tehát nem luxus, hanem létfontosságú szükségesség. E nélkül a törekvés nélkül és saját személyiségének kialakítása hiányában a hívő annak a veszélynek van kitéve, hogy destruktív relativizmus, vagy emberi valóságot nélkülöző pietizmus, akár nosztalgikus fideizmus áldozatává válik.
A fanatikus integrizmus bármely formája gyakran a félelem megnyilvánulása, az identitás elvesztése miatti félelemé. Ami azokat az elragadottakat illeti, akik fundamentalista naivitással énekelnek Isten csodáiról, kiteszik magukat annak, hogy alulmaradnak a modern kritikával szemben. Ki ne ismerne olyan kegyes barátot, aki teljesen elveszve az isteni gondviselésbe vetett hitben, néhány évvel később, megtépázva az élet megpróbáltatásaitól, teljesen közömbössé vált.
A képzés szolgálja a keresztségben kapott küldetésünket. A hívőhöz szól, aki a keresztségben megkapta a keresztény élet "vetőmagvait", és a magok növekedéséhez tápláló földre van szükség. A képzést Isten népének minden tagja igényli, legyen az pap, próféta vagy király.
Összefoglalás
Csak a folyamatos képzés teszi lehetővé a világos, boldog, ökumenikus és nyílt hit megszerzését. Egy olyan képzés, amely nem egy bizonyos tudás egyszerű közvetítése, hanem a hitnek megvizsgálása és átgondolása, a közösség meggazdagítása mindenki egyedülálló tapasztalatával.
A hit egyházi örökség és személyes tapasztalat. Ez annyit jelent, hogy ez a képzés nem lehet kizárólag iskolai. Az oktató fel kell vessen néhány olyan kérdést, amelyet minden pap feltesz magának.
Nem létezik egyik oldalon egy tanító, és a másik oldalon egy tanított Egyház, mivel Isten népének minden tagját a Szentlélek lelkesíti, és az Evangélium világosságában képesnek kell lennie léte minden aspektusa felől gondolkodni. A püspökök és papok karizmája az Egyház egységének karizmája.
A képzés erőfeszítést tesz a judeo-keresztény kinyilatkoztatásnak az összefüggéseit kimutatni, amely lehetővé teszi utunk irányának megállapítását, de ez nem ad teljes biztonságot azt a lépést illetően, amit manapság meg merhetünk tenni. A képzés arra biztos tudatra épül, hogy Krisztus velünk járja az utat, a világ végezetéig.
Ma, amikor Magyarországon is olyan sokakban kérdéses és félreértett a képzés célja, jellege, mibenléte és értelme, érdemes alaposan végigolvasni Fr. Michel Hubaut OFM gondolatait, amelyek 1991-ben láttak napvilágot a francia világi rendiek lapjában. Ez annak a kivonatos fordítása. Nem az a cél, hogy minden egyes világi rendi tag átelmélkedje, hanem mindazoknak szolgáljon segítségül, akik a képzés területén szolgálnak, akár mint képzési felelősök, akár mint asszisztensek. Legyen gondolat-ébresztő, ösztönözzön imádságra, és arra, hogy a zsinati lelkiség áthassa ferences életünket, a szeretet, a türelem, a megértés ajándékaival. Bátran legyünk Isten alkalmas és készséges eszközei a Ferences Világi Rend meg-újításában.
A szövegben szereplő zsinati
dokumentumok jelölése:
A.A. Apostolicam Actuositatem
A világi hívek apostolkodásáról
A.G. Ad Gentes
Az Egyház missziós tevékenységéről
G.S. Gaudium et Spes
Az Egyház és a mai világ viszonyáról