1. sz. melléklet A közösség, mint a képzés véghezvivője

A Regula szerint való "haladás és fejlődés kell, hogy nyomot hagyjon az egész testvéri közösség életmódján is" (Reg.23). "Ezért a közösség legyen a tagok számára kiváltságos helye az egyházias érzület elmélyítésének és a ferences hivatás kibontakoztatásának, és legyen a világban való apostolkodásuk éltetője." (Reg.22)
A Konstitúciók megkülönböztetik: "A Testvéri Közösség arra van hivatva, hogy szívélyességgel, imádsággal és példaadással segítse ezen az úton a testvéreket." (Konst.37,3)

A Testvéri Közösség így teljesíti képzési kötelezettségét, amely alapvető és végleges a Ferences Világi Rend élete számára:

1) Az élet iskolájává válik azáltal, hogy

erősen közösségi: tagjai "egy szív és egy lélek" (ApCsel.4,32). Megengedi tagjainak, hogy önmaguk legyenek, és mint Isten gyermekei szabadságban éljenek és növekedjenek; Krisztus által megváltottak, abban a tudatban, hogy mindnyájan egy közösség tagjai amely megköveteli, hogy mindnyájan kapcsolatban legyenek egymással és amennyire lehetséges, osztozzanak mindenben.

mélyen egyházias: a Testvéri közösség tudatosítja jelentőségét a helyi egyház számára és általa az egyetemes Egyház számára, hogy valóban "az Egyház látható jele" (Reg.22). A közösség legyen mindig tudatában annak, hogy tagjai "fogadalmuk révén most még szorosabban kapcsolódnak hozzá" és, hogy "úgy járjanak az emberek között, mint küldetésének tanúi és eszközei." (Reg.6)
erőteljesen missziós: vágyakoznia kell Isten Országa eljövetele után Szent Ferenc módján, és ezt a különböző egyházi és ferences kezdeményezésekben való részvétellel éljük meg az Egyház terjedése javára.
testvéri fogadtatás: a közösségi környezet olyan legyen, amelyben begyökerezünk és érünk, lehetővé teszi minden testvér számára saját azonossága feltárását, hogy hivatása fényében nemesítse és értékelje saját személyiségét.

2) A Testvéri Közösségnek képesnek kell lennie:

kiváltani és fejleszteni minden tagban az érzéket arra, hogy valóban a Ferences Világi Rendhez tartozik; ezt az együvétartozást a közösségben kölcsönös tapasztalatcsere és támogatás által éljük meg.
megőrizzük és emlékezetben tartjuk a múlt dolgait, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot saját történelmünkkel, inkább merítsünk sokféle tanulságából átgondolva azokat az új események fényében, hogy egészen a jelennek éljünk és mai álláspontot foglaljunk el az Egyház és a társadalom követelményeivel szemben;
legyünk nyitottak a jövő felé együttműködve a Lélek megvilágosító és megváltó tevékenységével, aki megújulásra hív bennünket; és az Ő sugallatával legyünk a társadalom prófétai jelévé.

3) Felelősséget vállalva a közösség az élet három elemét teheti hatásossá és eredményessé:

rendszeres találkozások minden tag aktív jelenlétével a kölcsönös támogatás érdekében;
választások a Tanácsba, azokat az embereket választjuk akik lelkileg és műveltség szempontjából alkalmasak a feladatra, és akik képesek éltetni és vezetni a közösséget;
pasztorális és testvéri Vizitációk, hogy valóban ápoljuk a karizmához való hűséget, a Regula megtartása, és a Közösség minden tagjának támogatása az emberi, a keresztény és a ferences érettség felé vezető úton.

A rövidítések jegyzéke

A Ferences Világi Rend dokumentumai
Regula:A Ferences Világi Rend Regulája, Róma 1978
Konstitúciók:A Ferences Világi Rend Általános Konstitúciói, Róma 1991
Szertartáskönyv:A Ferences Világi Rend Szertartáskönyve, Róma 1983
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai
AAApostolicam Actuositatem (Határozat a világi hívek apostolkodásáról)
GSGaudium et Spes (Az Egyház és a mai világ -konstitúció)
LGLumen Gentium (Dogmatikai konstitúció az Egyházról)
POPresbyterorum Ordinis (Határozat a papi szolgálatról és életről)
SCSacrosanctum Concilium (Konstitúció a Szent Liturgiáról)
Más dokumentumok
CICCodex Iuris Canonici, Kánonjogi Kódex, Róma 1983
CACentesimus Annus
ChLChristifideles Laici
CTCatechesi Tradandae
ENEvangelii Nuntiandi
LELaborem Exercens
OAOctuagonima Advenioua
PdvPastores dabo Vobis
PPPopulorum Progressio
RHRedemptor Hominis
SRSSolicitudo Rei Socialis
Ferences dokumentumok
1CelCelanói Tamás: Szent Ferenc első életrajza
2CelCelanói Tamás: Szent Ferenc második életrajza
LMSzent Bonaventura: "Legenda Maior"
SPSpeculum Perfectionis (A tökéletesség tükre)
RBRegula Bullata (A jóváhagyott regula)
LRLevél a Rendnek
IntIntelmek (Admonites)

Más szövegek a "ferences forrásokból"

A négy miniszter generális levele "A világi ferencesek hivatásáról és küldetéséről az egyházban és a világban", Róma 1989.

ˇ vissza ˇ   ˇ elejére ˇ